A táblát feltartó, sárga esőkabátos nő a tömeges bukás után eltűnt a tömegben.
Az volt a táblájára írva, hogy „Nagyi és nagypapi”.
Több tucat versenyző fetrengett egymáson.
Minden idők második legfiatalabb győztesét ünnepelték Párizsban.
A toszkánai Strade Bianchi lenne az első vereseny, amit a koronavírus-járvány után megtartanak.
Felmerült az is, hogy összevonják a nagy versenyeket, és egyetlen, Rómából rajtoló, Madridon keresztülhaladó és Párizsban záruló Grand Tour-verseny lesz idén.
Froome nagy sebességgel, kb. 60 km/órával hajtott lefelé, amikor az orrát megtörölve elvesztette az irányítást a kerékpár fölött.
Pedig csak pillanatokig hagyták őrizetlenül.
Jan Ullrichet, az egyetlen német Tour-győztest egy luxusszállodában vették őrizetbe.
3351 kilométert tekertek a versenyzők.
Potyogtak Froom, Geraint Thomas és Peter Sagan könnyei!
Négy kilométerrel a cél előtt bukott.
A legnagyobb esélyes már az első szakaszon bukott.
A Sky brit versenyzője zsínorban harmadszor nyert a világ leghíresebb kerékpárversenyén.
A brit biciklista harmadik lett az utolsó előtti szakasz időfutamán.