A Vígszínháznál ijedt meg, és hajtott fel a járdára.
Aztán amikor az RTL Klub érdeklődött, eltűnt a reklám a netről.
Három év után megszüntették a nyomozást a Hadházy-féle szekszárdi trafikügyben. A Központi Nyomozó Főügyészség írásbeli indokolása a legviccesebb, irodalmi értékű bizonyítéka eddig annak, hogyan működik a fideszes igazságszolgáltatás.
Horváth István volt az, aki fideszes képviselőtársaival véleményezte a szekszárdi trafikpályázatokat, és egy koncessziót nyert is a húga. Most a felesége szerzett földet, igaz, Horváth vagyonnyilatkozatában nem látni, honnan jött erre a pénz.
De lelepleződött a villa, megmenekült a Baross utcai trafik negyvenezer forintja. A rablást kísérlő férfi 2-8 évet kaphat.
Árumegrendelő szoftver adta meg magát nem sokkal az indulás után. Biztos, ami biztos rendkívüli rendeléseket decemberben már nem fogad a rendszer.
Egy cigit kért, de nem kapott. Az áldozat elvonszolta magát egy rendelőig, ahol összeesett.
23400 forintért tizennégyszer szúrt a támadó.
De a tettest már el is kapták a zsernyák.
Évi hármmilliárdos haszon biztosan van a 20 éves koncesszión, amiért jövőre csak százmilliót, de a legvégén is csak 600 milliót fizetnek. A Continental vezére azért vette meg az új kormánylapot, mert Orbán Viktor üzent.
Pont oda rakták, ahol a két hülye felszólítás végképp értelmet nyer.
Vékony a trafiktörvény miatt fordult a strasbourgi bírósághoz, és nyert. A magyar állam fellebbezett, de a bírák elutasították a keresetet.
De valószínűleg ez még nem a vége a sztorinak.