transparency international

A Szuverenitásvédelmi Hivatal eljárást indított a Transparency International ellen

Lánczi Tamásék „egyedi – átfogó jellegű – vizsgálatot” indítanak a TI tevékenységével kapcsolatban, mert a hivatal szerint „külföldről származó támogatás” felhasználásával a „választói akarat befolyásolására irányuló” tevékenységet folytatnak, illetve ilyesmit támogatnak.

Herczeg Márk
POLITIKA

Személyes szálak fűzik a NER-kedvenc takarítócéget a százmilliárdos kórházi közbeszerzések kiírójához

A B+N Referencia Zrt. több száz milliárdos megbízásokat kapott a központosított közbeszerzéseket lebonyolító KEF-től. A KEF egyik igazgatója korábban évekig a sokszoros nyertes cégnél dolgozott, felesége most is a B+N környékén tevékenykedik, a KEF-főigazgató felesége szintén.

Zöldi Blanka
gazdaság

A támogatásodra van szükségünk, hogy tovább küzdhessünk a korrupció ellen!

Az idei évben is május 21-éig, vagyis jövő hét keddig dönthetnek az adózók a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásáról. Közhasznú civil szervezetként a Transparency International Magyarország Alapítvány (TI) részére is felajánlható az szja 1 százaléka. Az ebből származó támogatás nagy segítséget jelent a korrupcióellenes szervezet munkájához.

Transparency International
hirdetés

A civil tagok szerint a Korrupcióellenes Munkacsoport pont a valós korrupciós helyzettel nem néz szembe

Egyedi ügyeket nem vizsgálhat az EU-s nyomásra létrejött szervezet, de a magántőkealapokat, Rogán hivatalát és a kampányköltéseket sem. De akkor mit?

Urfi Péter
POLITIKA

Megkérdezték Polt Pétert, mit szól ahhoz, hogy a Transparency szerint Magyarország az EU legkorruptabb országa, de nem szólt hozzá semmit

És azt is a számokat szabadon értelmezve.

Haász János
belföld

Megint Magyarország lett az EU legkorruptabb országa a Transparency International listáján

Magyarország egyetlen pontot sem tudott javítani az elmúlt egy évben, de cserébe még a hátrányunk is nagyobb lett.

Jelinek Anna
KORRUPCIÓ

Nagy összegű fegyvervásárlási korrupciót buktatott le az Ukrán Biztonsági Szolgálat

A lőszert a védelmi minisztériumban megrendelték, kifizették, épp csak át nem vették.

Bódog Bálint
háború

A Direkt36 kórházi fertőzésekről szóló cikksorozata nyerte a Transparency-Soma-díjat

A legrangosabb hazai oknyomozó újságírói díjat idén huszonkettedik alkalommal adták át.

Solti Hanna
Média

Egybillió forint: Mészáros Lőrinc a „tenderbajnok” a Transparency közbeszerzési sikerlistáján

Leelőzte a Szijjártót jachtoztató Szíjj Lászlót.

Urfi Péter
belföld

A megvásárolt 17 ezer lélegeztetőgépből egyetlenegy darabot sem adott el a kormány

300 milliárd forint kiadás, 0 forint bevétel.

Botos Tamás
Egészségügy

Transparency: Úgy tűnik, hogy a Mol leányvállalatának nem sikerült megkötnie a szemétszállításhoz szükséges szerződéseket

Ezért a kormány gyorsan törvényt módosít.

Fődi Kitti
belföld

Szijjártónak fogalma sincs arról, hogy ledarálták-e a lélegeztetőgép-beszerzések iratait

Állítása szerint ő ilyet biztos nem adott utasításba.

Fődi Kitti
belföld

Ledarálhatta a külügy a gyanús lélegeztetőbiznisz iratainak egy részét

Legalábbis a minisztérium erre hivatkozva nem adta ki az iratokat. Az adatokat kiperlő Transparency International kamugyanúsnak tartja az érvelést, ahogy azt is, hogy az ügyletet javarészt szóban bonyolították, feljegyzések nélkül.

Király András
POLITIKA

Magyarország lett az Európai Unió legkorruptabb tagállama. Tégy a korrupció ellen adód 1 %-nak felajánlásával!

A TI Magyarország több mint 15 éve küzd a korrupció visszaszorításáért, továbbá az adófizetői pénzek és a közbeszerzések átláthatóságáért. Most igazán fontos, hogy támogass bennünket!

Promó Ottó
hirdetés

Oroszországban nemkívánatos szervezetnek nyilvánították a Transparency Internationalt

A főügyészség szerint a formálisan korrupcióellenes szervezet beavatkozik Oroszország belügyeibe, és veszélyt jelent az ország alkotmányos rendjének alapjaira és biztonságára nézve.

Herczeg Márk
külföld