transzneműség

A fiú, aki a magyar kormány szerint nem létezik

Hegedűs Emmett tizenhét éves gimnazista, transz fiú. Egyedül, az interneten kellett magyarázatot keresnie a kicsi kora óta benne levő érzésekre, majd szembesülnie azzal, hogy a kormány igyekszik teljesen ellehetetleníteni a hozzá hasonlóak életét.

Szász Zsófi
lmbtq

Azt akarjuk a nemátalakító kezelésekkel, ami Nyugaton folyik?

Spoiler alert! Nem állnak sorokban Nyugat-Európában a kiskorúak ilyen műtétekre várva.

Kaufmann Balázs
lmbtq

Transznemű súlyemelés

A női súlyemelés még az olimpiákon is csak keveseket érdekel. Egy biológiailag férfiként született új-zélandi nő indulásának köszönhetően mégis ez lesz az egyik legnagyobb figyelemmel kísért versenyszám Tokióban.

Bede Márton
olimpia

Biden visszavonta Trump döntését, ami nagyrészt tiltotta a transzneműeknek, hogy a hadseregben szolgáljanak

Az amerikai elnök szerint ezzel lehetővé teszi az összes képzett amerikainak, hogy egyenruhában szolgálhassa az országát.

Herczeg Márk
külföld

Az Alkotmánybíróság szerint szabályozni kell a letelepedett nem magyar állampolgárok névváltoztatását

Egy iráni menekültet a hazájában a transzszexualitása miatt üldözték, ezért Magyarország befogadta. A neme megváltoztatása iránti kérelmet nyújtott be a BÁH-hoz, mert bár származási országa iratai szerint nő, ez nem tükrözi a nemi identitását. Az AB sem segíthetett rajta.

Herczeg Márk
jog

Kislányt szült a transznemű férfi

A spermát egy ismeretlen hagyta a küszöbénél.

Magyari Péter
Egészségügy

Az érme másik oldalán

Azt hitte, a munkahelye ügyel a nők egyenlő esélyeire. Akkor derült ki mekkorát tévedett, amikor egy hormonkezelés után már nyíltan férfiként élt.

Feminfo
munka

Idegen testbe zárva

A transz embereknek is kijár a mindenkit megillető tiszteletet és támogatás, hogy önazonosan élhessék az életüket. Teljesen mindegy, hogy egy óvodás kisgyerekről, egy tinédzserről, vagy akár egy hatvanas éveiben járó emberről van szó.

Feminfo
Egyéb