tranzit fesztivál

Bőkezű a Szerencsejáték Zrt: 289 millió jutott a Békemenet szervezőjének, 378 millió Pataky Attilának

Az Orbán első polgári köre mögött álló alapítvány is 440 milliót kapott pár év alatt.

Windisch Judit
POLITIKA

Vitézy a Lázár-beszédről: Másfél óra tömény cinizmus helyett inkább átment volna Tihanyból Lepsénybe

Vitézy szerint Lázár János cinikus beszédet tartott a Tranziton, miközben összeomlott a balatoni vonatközlekedés.

Fődi Kitti
POLITIKA

Azért indított vizsgálatot a Szuverenitásvédelmi Hivatal a Transparency International ellen, mert őket okolják az uniós pénzek befagyasztásáért

Lánczi Tamás szerint a civilek jelentése tehet arról, hogy súlyosnak látják a korrupciós helyzetet Brüsszelben, de „a játéknak mostantól vége”.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Rogán Antal bejelentette: jöhet a szakmunkáshitel

Ha a Parragh-féle tervet hajtják végre, akkor lényegében röghöz kötnék a szakmunkásokat.

Windisch Judit
POLITIKA

Gáspár Győző szerint egy világnézet felvállalása alapjog, ami kijár mindenkinek, így neki is

„Ebből adódóan előre vissza kell utasítanom minden rossz szándékú híradást és médiamegjelenést, amelynek csakis az a célja, hogy engem és a felvállalt politikai közösségemet járassa le”.

Benics Márk
belföld

Orbán a Tranziton: Ha mindenki teszi a dolgát, akkor bingó, akkor királyság van, akkor nagyok és erősek leszünk

Orbán megdicsérte magát, jó úton jár. Az ellenzék tök hülye, de valahogy mégis nagy erőfölényben volt 2022-ben. Trumpnak bókolt, Gyurcsányon kacagott, sorosozott és Gramscit idézett, szóval a várt műsort nyomta a miniszterelnök, szinte nem is mondott olyasmit, ami fedésbe hozható volna a nem orbánisták valóságélményével.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Márki-Zay Péter a Tranziton: 2026-ban is a Fidesz fog győzni, nincs szabad választás

Gulyás Gergellyel vitatkozott a volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Ha az USA tényleg meg akarná buktatni Orbánt, már régen börtönben ülne – válaszolt MZP a dollárbaloldalazásra.

Botos Tamás
POLITIKA

Nem közvetítik Rogán előadását a Tranzit Fesztiválon

Háború és béke címmel ad elő a miniszter.

Botos Tamás
POLITIKA

Háború és béke címmel tart előadást Rogán Antal

A Tranzit Fesztiválon. De headliner lesz Orbán Viktor és Szijjártó Péter is.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Lánczi T. vs. Magyari a Tranziton

Hol a helyünk? – Magyarország szerepe az átalakuló világban címmel vitázik az MTVA online részlegének igazgatója és a 444 újságírója. Itt lehet követni.

444.hu
POLITIKA

Átlátszó: Nem tudni, mennyit költött a helyszínre a közpénzmilliókkal kitömött Tranzit fesztivál

A bérleti díjra vonatkozó kérdésre az éves jelentését küldte el a szervezet.

Bódog Bálint
belföld

Csák János méretes hantázással nyitotta meg a politikai szezont a tihanyi Tranziton

A kulturális miniszter arról panaszkodott, hogy a Heti Válasz tulajdonosaként ellenzékben semmilyen állami támogatást nem kaptak. Ami bizonyíthatóan nem igaz.

Rényi Pál Dániel
Média

Lázár: Ősbűn, hogy Paks 2 jövőre nem termel áramot, a legsúlyosabb kormányzati hibák egyike

Az építésügyi miniszter az mondta a Tranziton, hogy Navracsics Tibor Brüsszelben gazemberekel tárgyal, a Biodómot be kell fejezni és készül a törvény, amivel a magyar vállalkozókat hozzák majd helyzetbe az építőiparban.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Alaposan megpörgette Gulyás Gergely a Momentum elnökét a fideszes oroszlánbarlangban

Gelencsér Ferencnek a hőség és a kormánypárti közönség mellett Kárász Róbert műsorvezető agymenésével is meg kellet volna küzdenie. Nem sikerült.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Elég nagy arccal kiosztotta az ellenzéket Dömötör Csaba, hogy hogyan is kellene szurkolni a válogatottnak, majd egy visszakérdezésre kiderült, hogy fogalma sincs, ki lőtte a 4 gólt az angoloknak

Utána kellene néznie a góllövőknek - magyarázkodott az államtitkár, aki a válogatott nagy szurkolójának igyekezett bemutatni magát.

Haszán Zoltán
POLITIKA