Nyolcvan éven át élt együtt az agyába fúródott tűvel egy orosz nő

Valószínűleg a szülei próbálták megölni újszülött korában. Az orvosok szerint sosem panaszkodott fejfájásra.

Czinkóczi Sándor
agybaj

Bűzös folyadékkal támadtak rá Navalnij ellenzéki aktivistáira

Három embert kórházba kellett szállítani.

Fődi Kitti
külföld

Akár pénzért is megveszik a használt tűt a drogfüggők

A két legnagyobb budapesti tűcsereprogram bezárásával látványosan visszaesett az intravénás drogfogyasztók között kiosztott steril fecskendők száma. Ez azonban nem jelenti azt, hogy 2014 óta kevesebb lenne a drogfüggő, csupán eltűntek a hatóságok és a szakemberek szeme elől. A patikából vagy a dealertől szerzik be a steril fecskendőt, egy részük pedig átállt a fóliázásra.

444.hu
társadalom

Valaki tűkkel átszúrt húsdarabokat szórt ki a Bikás park környékén sétáló kutyáknak

Az egyik állatot orvoshoz kellett vinni.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Halálos adag kábítószert adott be a barátjának egy férfi a VIII. kerületben

Amikor látta, hogy baj van, elmenekült a lakásból.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Azzal szórakozik valaki, hogy tűt rejtett a 49-es villamos ülésébe

Haszán Zoltán
Budapest

Negyven éve beletörték a tűt Dénes fenekébe a Miskolci SZTK-ban, azóta sem szedték ki

Botos Tamás
bulvár

Eloltották a tüzet Sopronkövesd és Lövő között

Botos Tamás
baleset

Tetováláson gondolkodik? Akkor, ezt ne nézze meg!

Szuperlassítós felvételek arról, hogy mi történik az ember bőre, egy tű és a tinta találkozásánál. Sokkoló videó!

Botos Tamás
bulvár

A rendőrök akadályozták meg "a lövést"

Tbg
életmód