tudományos publikáció

Twitter-bejegyzés és 444-es szerző is feltűnik Orbán Balázs tudományos publikációi között

Orbán Balázs a Magyar Tudományos Művek Tárában számos publikációt rögzített, köztük néhány egészen meglepőt.

Takács Lili
agybaj

Az egyetem már nem bírja, a kutatókra hárítaná a méregdrága lapelőfizetések egy részét

Elszabadultak az árak a tudományos lapok piacán, de annyira, hogy az már a Harvardnak is sok. Hát még az ELTE TTK-nak. A kutatók berzenkednek, a dékán szerint viszont így is el tudják majd olvasni a tanulmányokat.

Szurovecz Illés
tudomány

Szabad hozzáférést követelve rúgná fel radikálisan 11 európai ország a tudományos publikációk piacát

Az eddigi legkomolyabb támadás indult meg az óriási haszonkulccsal működő tudományos folyóiratok uralma ellen.

Horváth Bence
tudomány

Visszavontak egy tudományos publikációt, mert a szerzők nem tudtak megegyezni, hogy milyen sorrendben szerepeljenek rajta

Mélységesen emberi történet a Gének, Agy, Viselkedés című szakfolyóirat környékéről. De közben sokat elmond a tudományos publikációk világáról is.

Horváth Bence
meghökkentő tudomány

Itt a Papr, a tudományos publikációk Tindere

Rég keresel egy szexi absztraktot egy egyedülálló génszabályozásról? Van egy jó hírünk!

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Barack Obama a Science-ben publikált egy cikket a megújuló energiaforrásokról

A távozó amerikai elnök szerint a tiszta energiaforrások felé történő elmozdulás már visszafordíthatatlan folyamat.

Horváth Bence
környezetvédelem

Fellázadtak a német egyetemek és könyvtárak a szabad tudásért

Több mint hatvan német kutatóintézet mondta le előfizetését a legismertebb tudományos folyóiratokról. Európa legnagyobb tudományos piaca fellázadt az élősködő kiadók ellen. Ez elhozhatja az új korszakot.

Horváth Bence
tudomány

Minden EU-ban készült tudományos publikáció szabadon hozzáférhető lehet 2020-tól

Forradalmi lépés jöhet, a holland elnökség letörné a monopóliumok hatalmát.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Fél év alatt Budapestről 70 ezren töltöttek le tanulmányokat a legnagyobb tudományos kalózoldalról

Először nyilvános, hogy alakul a Sci-Hub forgalma. A gerillapublikációs oldalt tényleg az egész világ használja.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Ezzel a módszerrel Schmitt Pál is elismert tudóssá válhat

Több mint 120 publikációt vont vissza két elismert tudományos kiadó, mert kiderült, hogy számítógép írta őket. És hogy nincs semmi értelmük. A tudományos szakfolyóiratok környékén egymást érik a csalások.

Horváth Bence
TUDOMÁNY