tüntetés

Felgyújtotta magát egy udmurt filozófus az izsevszki parlament előtt

A 79 éves Albert Razin az orosz nyelvtörvény ellen tiltakozott a nyári szünet utáni első udmurtföldi parlamenti ülés alatt.

Herczeg Márk
külföld

Hongkong kormányzója egy hangfelvétel szerint arról beszélt, hogy lemondana, ha lenne választása

Carrie Lam üzletembereknek azt mondta, nagyon szűk lett a mozgástere, mert a tömegtüntetések nemzetbiztonsági és szuverenitási kérdéssé váltak Pekingnek.

Herczeg Márk
külföld

Diáksztrájkkal indul a hongkongi tanév

Iskolások és egyetemi hallgatók ezrei bojkottálják a tanítást.

Botos Tamás
külföld

A PDSZ a Nemzeti Tanévnyitó előtt tüntetett, ki akarták csavarni a kamerát az egyik tüntető kezéből

Nem engedték be őket a rendezvényre sem, ahol Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter felszólalt.

Herczeg Márk
politika

A tüntetők megint körülvették a hongkongi repteret

Fel akarják hívni a világ figyelmét a nagyobb demokráciáért folyó küzdelmükre és arra, amit a kormányzat és a rendőrség tesz velük.

Herczeg Márk
külföld

Hongkongban leállították a metrót, amivel a tüntetők menekültek a rendőrök elől, több embert meg is vertek

Ez már a 13. hétvége, amin tüntetnek, durvul a hangulat.

Herczeg Márk
külföld

„Ébredjetek, amíg csak néhány szoba ég, mert különben bent égünk mind!”

Ők azok, akik 33 fokban, a nyár utolsó napján is kimentek a kormány ellen és a tanulás szabadságáért tüntetni.

Ács Dániel
oktatás

Könnygázzal és kék festékkel oszlatták a tüntetőket Hongkongban

Miután a hatóságok letiltották a felvonulást, a tiltakozók vallási körmenetnek szerveztek helyette.

Czinkóczi Sándor
Külföld

Országos diáksztrájkot hirdettek szeptember közepére

A nemrég elfogadott köznevelési törvény módosítását követelték.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Ellenzéki aktivistákat tartóztattak le Hongkongban a hétvégi tüntetések előtt

A három emberről eddig semmilyen információt nem adott ki a rendőrség.

Sarkadi Zsolt
külföld

12 éves tüntetőt is letartóztattak a hétvégén Hongkongban

Vasárnap éles lőszerrel oszlattak a rendőrök.

Botos Tamás
külföld

Vízágyúkat is bevetettek a tüntetők ellen Hongkongban

Előkerültek a rendőrök lőfegyverei is, de egyelőre csak egy figyelmeztető lövést adtak le.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Több ezer ember tüntetett egymást kézen fogva Hongkongban

Sarkadi Zsolt
külföld

Összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel a hongkongi reptéren

Rohamrendőröket küldtek az ülősztrájkra.

Czinkóczi Sándor
külföld

Egyre erőszakosabbak az összecsapások Hongkongban

Felvételeken is látható, hogyan rontanak a rohamrendőrök a tüntetőkre.

Horváth Bence
külföld