Az országban napok óta zajlanak a zavargások, eddig legalább kilencen meghaltak és kétszázan megsebesültek.
Az államcsőd szélén álló országban tüntetők hetek óta követelik, hogy az ország kormányfői és államfői tisztségét betöltő Radzsapaksza fivérek és a nagy hatalmú család más tagjai távozzanak a hatalomból.
Szovjet katonai sírokat akart megkoszorúzni.
Az összecsapások miatt kijárási tilalmat rendeltek el a fővárosban.
Az anarchisták kifosztottak egy mekit, ablakokat törtek be és szemeteseket gyújtottak fel.
Az isztambuli kormányzó minden gyülekezést illegálisnak minősített.
Szombat délután azok is felvonultak, akik a megtámadott, és nem az agresszor mellett fejezték ki a szolidaritásukat.
Viszonylag közel lesz egymáshoz a két rendezvény.
Különös összefüggések fedeződtek fel, a szálak Győrbe vezetnek.
Április 30-án vonulnak fel orosz és magyar zászlókkal. Az oroszhirek.hu hazudta azt, hogy Zelenszkij elmenekült Kijevből, és életre keltek a holtak Bucsában.
Mit mond ez el rólunk, és összefügghet-e a választás eredményével?
A dél-amerikai országot érzékenyen érintette az oroszokra kivetett szankciók miatti áremelkedés.
Tüntetést tartottak szombat délután Budapesten az orosz agresszió és a magyar kormány oroszbarát politikája ellen.
*honk* *honk*
A tüntetést Volodimir Zelenszkij felhívására szervezik.