A közép-ázsiai országban előrehozott választást tartottak, ami a tüntetők szerint nem legitim.
Az ügyészség vádemeléseket fontolgat, miután Babis miniszterelnök érdekeltségei több tízmilliónyi euró uniós támogatást tettek zsebre. A rendszerváltás óta nem voltak ekkora tüntetések Csehországban.
A székelyek élőlánccal próbálták elejét venni az ortodox szertartásnak, focihuligánoknak tűnő fiatalok kergették el őket, többek között azt kiabálva, hogy „Mars Budapestre!”
Megtelt a Vencel tér.
A szervezők 100 ezer embert várnak kedd este a Vencel térre, hogy térdre kényszerítsék a korrupcióval vádolt kormányfőt.
Mellbimbókkal takarták magukat.
Előkerül az óriáslufi is.
Soha ennyien nem vonultak még utcára a magyar tudományért. Az elnök azt üzente, hogy ő a következő sorsdöntő napokban sem adja fel, nem dobja be a gyeplőt.
Pont a demonstráció kezdetén szakadt le az ég, de a tiltakozók azt mondták, egy zivatar nem akadályozhatja meg őket.
A 30 éve történt megtorlás kegyetlensége az egész világot felháborította.
Szerdára virradóra fordult erőszakba a tüntetés.
A választáson vesztes Subianto tábornok támogatói mentek utcára, több tízezer rendőrrel csaptak össze. A helyi sajtó szerint halálos áldozatok is lehetnek.
Nem vonulhattak, pár százan hallgatták meg a szónokokat.
Míg az előző három tüntetés a prágai Óvárosi téren volt 15-20 ezer résztvevővel, addig a Vencel téren a szervezők szerint most 45-50 ezren gyűltek össze.
Paul Morozzo Greenpeace-aktivista, aki maga is bemászott az egyik konténerbe, azt mondta, nincs más választásuk, mint ilyen eszközökhöz folyamodni.