Az állampolgársági törvény módosítása ellen tiltakoznak.
A Nemzeti Színház igazgatója a törvény elfogadása után leült tárgyalni a másik színházi társasággal, szerinte ez is jelzi a demokratikus működést.
Ő volt a legnagyobb tetszést kiváltó szónok a hétfő esti tüntetésen.
Pintér Béla, Mácsai Pál, Jordán Tamás és Karácsony Gergely is visszautasította a kormány centralizáló terveit.
A tüntetők szerint 800 ezren voltak, a rendőrség szerint 183 ezren. Fél éve tart a tüntetéssorozat, ez volt az egyik legnagyobb megmozdulás.
A rendőrség most engedélyt adott a tüntetésre, de előtte letartóztattak 11 embert.
Kiállnak Máté Gábor igazgató mellett és visszautasítják Kocsis Máté zaklatószínházazását.
A szakszervezetek tüntetésén szabad oktatást és bérrendezést követeltek. Kijelentették, nem adják fel, míg a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Több ezer ember tart az MTA-tól a Kossuth tér felé. Elkezdődött a tanártüntetés.
Ugyanis a kormány megbecsüli a pedagógusokat, csak hát Soros meg Gyurcsány, ugye.
Szerdán az iráni konzulátus épületét is felgyújtották.
A rendőrség komolyan készül az első magyar-kínai szájkaratemeccsre.
Közben gazdák a Champs-Elysées sugárutat foglalták el, szénát szórva az egyik legelegánsabb étterem elé. Az alacsony felvásárlási árak és a túlszabályozottság ellen vonultak utcára.
Százan vonultak végig a városon, hogy a transzneműek nem- és névváltoztatási jogáért tüntessenek.
"Túl sok volt az olyan eset, amikor a gyilkosságok megelőzhetőek lettek volna."