A tiltakozást egy 25 éves nő, Ingrid Escamilla brutális meggyilkolása indította, az pedig csak olaj volt a tűzre, ahogy az egyik mexikói napilap kezelte a gyilkosság hírét.
S. Ferenc leütötte az egyik ellentüntetőt csütörtök este.
A DK-s politikus szerint politikai hangulatkeltést folytattak ellene a tüntetésen felszólalók.
Az ügyészség korábban a DK alelnökét azzal gyanúsította meg, hogy súlyos testi sértést és garázdaságot követett el, amikor 2018 végén több parlamenti képviselővel bement az MTVA-székházba.
Szombat délután nagyjából 50 tüntető követelte a kormánytól, hogy állítsa le az 5G mobilhálózat kiépítésének munkálatait, amíg nem bizonyosodik be, hogy az ártalmatlan az egészségre. Kemény érvek is elhangzottak.
A főorvos a nő tudta nélkül, szakmailag teljesen indokolatlanul távolítatta el a petevezetékeket.
Nehezen nyelik le, hogy a saját hadseregük lőtte le az utasszállító repülőt.
A többségük gondosan elkerülte az egyetem bejáratához megtaposás céljából felfestett amerikai és izraeli zászlót.
Az utasszállító lelövése miatt tiltakoztak az egyetemnél, diktátornak nevezték a vallási vezetőt.
Pedig a lap levette a cikket, és bocsánatot is kért a hibáért.
A beszámolók szerint bambuszbotokkal ütik a muszlim tüntetőket, házakba törnek be, fosztogatnak és kegyetlenkednek.
Egyre több városban érzik úgy, hogy az egyre kikerülhetetlenebb, digitális reklámok megzavarják az emberek elméjét, ráadásul még adatgyűjtésre is alkalmasak.
Már nyolc hónapja tartó tiltakozások még mindig hatalmas tömegeket mozdítanak meg a városban.
A tüntetők a hét végi amerikai légicsapásokban meghalt emberek temetéséről érkeztek a nagykövetséghez.
Apokaliptikus szellemi világmozgalommá vált az aggódás a Föld felmelegedése miatt. Az európai politika jobbra tolódott, Törökország veszélyessé vált. Kína a 20. századi brutális diktatúrákat idézi. Túl sokan várnak gazdasági összeomlást.