Orosz zászlókat lobogtattak, miközben az elszabadult árak ellen tiltakoztak.
Nicolás Maduro kétes újraválasztása után keményen léptek fel a hatóságok. Az ellenzéki politikusok arra kérik a fegyveres erőket, hogy álljanak ki Maduro mögül.
A hadsereg főparancsnoka beszédet intéz majd a nemzethez, miután az elmúlt időszakban több mint 300 ember halt meg az összecsapásokban.
Londonban, Manchesterben és Hartlepoolban is zavargások törtek ki, egy rendőrautót is felgyújtottak.
Számos nyugati és latin-amerikai ország is felszólította a venezuelai hatóságokat, hogy adják ki a szavazóhelyiségek szavazási jegyzőkönyveit.
„Miattunk nyertek választást, most meg azokkal együtt szavaznak, akik korábban rendőröket küldtek ránk.”
Elsősorban diákok vonultak utcára, az elégedetlenséget a fiatalok közötti munkanélküliség magas mértéke váltotta ki.
A székesfehérvári tankerület visszautasította a 15 éve a Vasvári Pál Gimnáziumot vezető Horváth József igazgatói pályázatát, miközben ő volt az egyedüli induló. A városvezetés, az egykori és a jelenlegi diákok értetlenül állnak a döntés előtt.
Mikor a műsorvezető felvetette, hogy 15 tüntető talán nem ér fel az épület lerombolásával, a színházigazgató azt felelte, állandóan résen kell lenniük, mert nagyító alatt léteznek.
Horváth József pályázatát 15 év után indoklás nélkül utasította vissza a tankerület.
„Jogunk van, mint minden politikai pártnak, kongresszust tartani” - mondta a párt társelnöke.
Többen rátámadtak a rendőrökre is, őket letartóztatták.
A rövid távú lakáskiadás kiszorította a helyieket otthonaikból. Jövő szombaton Barcelonában fognak tüntetni.
A szerb politika uszít a Koszovó és Szerbia közötti kulturális együttműködés ellen.
Bevetették a katonaságot is.