turi györgy

Úszószövetség: Turi György gyakran alkalmazott testi fenyítést

A vizsgálóbizottság nem tudta megerősíteni a szexuális jellegű bántalmazást, de azt igen, hogy a női versenyezőkre tett megjegyzései gyakran bulimiás tünetekhez vezettek.

Szurovecz Illés
sport

A Kőbánya SC nem vonja meg a bizalmat Turi Györgytől

Az elnökség „semmilyen okot nem lát arra”, hogy megvonják a bizalmat Turitól, aki beszámolók szerint „lelki terrort” alkalmazott az edzések során, és fizikailag is bántalmazta az úszókat.

Mészáros Juli
sport

Turi György lemondott az úszószövetségben betöltött összes tisztségéről

Döntését azzal indokolta, hogy a személyét érintő helyzet az elmúlt két hónapban tarthatatlanná vált, és már nemcsak róla van szó, hanem a magyar úszósport megítéléséről.

Mészáros Juli
sport

Szilágyi Liliána: Az abuzáló edzőknek, szakembereknek nincs helyük a sportban

Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó rövid videós nyilatkozatot tett a Turi György-ügyről.

Gazda Albert
zaklatás

Turi György felfüggesztette tevékenységét az úszószövetségben, kivizsgálják az úszókat ért bántalmazásokat

Cseh László, Kozma Dominik, Kiss Noémi, Szepesi Nikolett, Dara Eszter és Reményi Diána is azt állítja, hogy a mesteredző fizikailag és verbálisan is terrorizálta őket. A szövetség most lépett.

Fődi Kitti
sport

Turi György évekkel ezelőtt elismerte: „Egerszegi Krisztina is kapott pofonokat. Más is”

El-elcsattanó, szükséges pofonokról beszélt 2013-ban. Az úszók most mást mondanak.

Szurovecz Illés
sport

„Szepesi Niki többször kapott akkora pofonokat, amiket a második emeletről is hallottunk”

Turi György újabb tanítványa, Reményi Diána beszélt az úszóedző erőszakos módszereiről.

Szurovecz Illés
sport

Kiss Noémi: Turi berángatott egy fiút a vécébe, majd ott agyba-főbe verte

Az írónő szerint az úszóedző “végezte el a piszkos munkát” Kiss László segítőjeként.

Szily László
sport