turista

Két részeg amerikai turista az Eiffel-toronyban ragadt éjszakára

A második és a harmadik szint között félúton.

Haász János
külföld

A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint szárnyal a külföldi turizmus a Balatonon

A külföldi forgalom 14 százalékkal múlta felül a tavalyit. A hazai közben 10 százalékkal csökkent.

Benics Márk
gazdaság

Ezreket telepítettek ki Rodoszról és Korfuról az erdőtüzek miatt, turisták tömegei alszanak a reptéren

A nyaraló külföldiek egy része órákig gyalogolt a hőségben, a tüzek miatt szénné égett fák, döglött állatok, kiégett autók mellett. A görög tűzoltóság nem hivatalos feltételezése szerint gyújtogatások okozhatták az erdőtüzeket.

Mészáros Juli
külföld

Egy férfi szakadékba lökött két lányt egy németországi kastély mellett, egyikük meghalt

Indítéka egyelőre ismeretlen a rendőrök előtt.

Molnár Kristóf
bűnügy

Kigyulladt egy hajó Egyiptomnál, eltűnt három brit turista

A hajóról huszonnégy másik embert sikerült kimenteni.

Mészáros Juli
külföld

Amerikai turista ugrott a Dunába egy hajóról Budapesten, megtalálták a holttestét

Felállt a vacsoraasztaltól, majd a folyóba vetette magát.

Gazda Albert
rendőrség

Kitoloncolnak egy férfit Indonéziából, mert pucér fenékkel fotózkodott Bali egyik szent hegyén

A hatóságoknak elegük van a tiszteletlen turistákból.

Kiss Imola
turizmus

Kezd ráparázni a világ a kínai turisták érkezésére

Sorra jelentik be az országok, hogy csak szigorú szabályok szerint fogadják a Kínából érkezőket. A magyar kormány viszont nem tart attól, hogy a három év után kiszabaduló utazók újabb fertőzési hullámot hoznak.

Boros Juli
járvány

A horvát turizmus már majdnem teljesen visszaállt a 2019-es szintre

A pandémia előtti rekordévet közelítette a turisták idei száma, amit jövőre túl is szárnyalhatnak az euró bevezetésével és a schengeni csatlakozással.

Kiss Imola
turizmus

Két év után újra mehetnek Japánba külföldi turisták, de csak bizonyos felételek mellett

A járvány miatt két éve bevezetett korlátozást oldják most fel, de csak fokozatosan.

Mészáros Juli
járvány

Kémkedés vádjával nyolc év börtönre ítéltek Iránban egy francia turistát

Egy olyan új vádpont alapján kapott a vártnál is hosszabb büntetést, amiről nem is tájékoztatták.

Kiss Imola
külföld

Izrael tavaly március óta most először nyitja meg a határait a turisták előtt

Az Európainál jóval szigorú előírások mellett.

Fődi Kitti
külföld

Belefulladt a tengerbe egy magyar turista Olaszországban

Elvesztette az eszméletét a vízben.

Fődi Kitti
baleset

Összetört egy kínai üveghíd egy turista lába alatt

Mindenki rémálma.

Fődi Kitti
külföld

Lengyelországban keresnek egy hím bölényt, ami megsebesített egy turistát

A 61 éves férfi épp kora reggel sétált a Bialowieza-erdőben, amikor az állat megtámadta, mert összetalálkoztak, és a bölény volt a nagyobb.

Herczeg Márk
természet