turistabusz

Több volt a rendőr, mint a tűzoltó a Karmelita közelében leégett turistabusz füstölgő romjainál

A golfkocsiszerű elektromos jármű teljesen kiégett az egykori Honvéd Főparancsnokság készülő épülete előtt.

Szily László
belföld

Megfulladnak a turisták tömegeitől Hallstatt lakói, akik már falat is emeltek, hogy ne lehessen szelfizni a kilátással

Azt akarják, hogy délután öttől már ne érkezhessenek turistabuszok az osztrák városba, amiről állítólag a Disney Jégvarázsának királyságát, Arandelle-t mintázták.

Mészáros Juli
külföld

Egymásba rohant egy kétemeletes, nyitott tetejű turistabusz és egy helyi járat Manhattan belvárosában

„A mellettem ülő hölgy elkezdett sikoltozni, ekkor felnéztem, és láttam, hogy felénk robog a busz. Az első pillanatban csak üvegszilánkokat láttam mindenfelé."

Dienes Gábriel
baleset

Turistabusz szorult a lillafüredi alagútba

Két utas könnyebben megsérült.

Czinkóczi Sándor
baleset

Mégsem lesz turistabusz-parkoló a Mészáros utcában

Legalábbis egyelőre. Az I. kerület felfüggeszti a projektet, mert a MÁV nem írt alá egy szerződést.

Kaufmann Balázs
belföld

A turisták lassan visszatérhetnek a Várba, a turistabuszok annyira már nem

Az első kerületi önkormányzat turistabusz-parkolót építene a Mészáros utcában, a látogatókat elektromos buszokkal vinnék a látnivalókhoz. Ha össze is jön, még évekbe telhet, hogy rendeződjön a helyzet a környéken.

Boros Juli
turizmus

Felborult egy lengyel busz az M5-ösön, egy ember meghalt

34-en sérültek meg, 3-an súlyosan, köztük egy ötéves gyerek. A jármű árokba borult.

Szily László
baleset

V. Naszályi Márta: Ki fog derülni, hogy sokkal jobb az nekünk, ha a Lánchídon nem járnak autók

Van olyan nyári nap, hogy 600 turistabusz fordul meg a Várnál, ezen is változtatni akar az új polgármester.

Boros Juli
interjú

Szombattól tényleg nem mehetnek át a turistabuszok a Lánchídon

Jó hír, bár igaz, hogy eddig se hajthattak volna fel rá.

Boros Juli
turizmus

Budapest telítődött a turistákkal, és nem tudunk mit kezdeni a helyzettel

A magyar turisztikai szakemberek és vállalkozók szerint is rendezni kéne végre a turistabuszok helyzetét, de a döntéshozók még a javaslataikat sem hallgatják meg. A Várnegyedben élők azt szeretnék, ha végre ők is legalább olyan fontosak lennének a városvezetés számára, mint a turisták, akik a pénzt hozzák a fővárosba.

Boros Juli
turizmus

Már sehogy se lehet A-ból B-be jutni Budapesten, de a turistabuszoknak még mindig jut hely

Több nagyvárosban is felismerték már, hogy a környezetszennyező, a forgalmat akadályozó turistabuszoknak nincs helyük a belvárosban. Nálunk azonban akkor is aranyéletük van, amikor a felújítások amúgy is teljesen megbénítják a közlekedést.

Boros Juli
Budapest

Párizs kitiltaná a belvárosából a turistabuszokat

Tavaly rekordot jelentő 50 millió turista érkezett Párizsba és a fővárost körülölelő Ile-de-France régióba.

Herczeg Márk
külföld

Legalább 28-an meghaltak, amikor felborult egy turistabusz Madeirán

Egy töltésről borult le.

Czinkóczi Sándor
baleset

Felrobbantottak egy turistabuszt a gízai piramisok közelében

Két vietnami turista meghalt.

Czinkóczi Sándor
külföld

Turizmuskatasztrófa: beerbike és turistabusz ütközött a Hősök terén

Herczeg Márk
katasztrófa