Az 59 éves Jair Jakovot az egész családjával együtt hurcolták el, de a felesége és a gyerekei már 2023 novemberében haza is térhettek.
Edan Alexander azt is mondja, hogy fizikálisan és lelkileg is össze van törve.
Az egyik túsz családja már megerősítette, hogy valóban a 2023. októberi terrortámadás idején fogságba esett férfi van a felvételen.
A harcban a 35 fős túszejtő csoport valamennyi tagját megölték, de 21 túszul ejtett katona és rendfenntartó is életét vesztette.
Pakisztán belügyminisztere közölte, hogy a kormány nem tesz engedményeket azoknak a „fenevadaknak, akik ártatlan utasokra lőnek”.
A férfi egy házi készítésű csákánnyal fenyegette a túszait, akiket öt órán keresztül tartott fogva.
Egy ember meghalt, a fegyverest letartóztatták.
Az Iszlám Államhoz köthető rabok helikoptert és 2 millió dollárt követeknek, a különleges egységek megrohamozták a börtönt.
A 251 túszul ejtett ember közül 111-et még mindig Gázában tartanak fogva.
A tüntetők közül többen attól tartanak, hogy ha elhúzódik a háború, kevesebb eséllyel szabadítják ki a túszokat.
Az elkövetők közül többen az Iszlám Állam követői voltak.
Omri Mirant tavaly október 7-én hurcolták el a lakásából a felesége és két gyermeke mellől.
A Gázai övezetben fogvatartott túszok hozzátartozói szerint Netanjahu miatt sikertelenek a tárgyalások.
A férfit bekötött szemmel, megbilincselve vitték el a helyszínről. Az inditékairól és kilétéről egyelőre nem adtak tájékoztatást.
Azzal fenyegetőzik, hogy felrobbantja magát.