tűz

Az EU tűzoltó flottát hozott létre az erdőtüzekre készülve

Az Európai Bizottság létrehozta az Európai Unió tűzoltó légi járművekből álló első flottáját.

Herczeg Márk
eu

Kigyulladt az egykori István-malom épülete Békéscsabán

A malmot 1853-ban építették, a termelést 2005-ben állították le.

Herczeg Márk
katasztrófa

A legnagyobb nyugalommal bámészkodott a kigyulladt autó mellett, ami persze, hogy felrobbant

Az idegek nélküli embernek az esetleges látszat ellenére nem lett semmi baja.

Szily László
ÉLET

A norvég erdőtüzek egész Európa számára figyelmeztetést jelentenek

Szakértők szerint idén eddig sokkal rosszabb az erdőtűz-helyzet a kontinensen, mint amihez hozzászokhattunk.

Horváth Bence
klímaváltozás

A tűz után újabb veszély leselkedik a Notre-Dame-ra: jön a vihar

A mérnökök amiatt aggódnak, hogy a heves esőzés tovább fogja roncsolni az amúgy is sérült tetőt. Az idővel versenyt futva próbálják lefedni.

Albert Ákos
külföld

Több száz négyzetméteren ég az aljnövényzet a Határ útnál

Bokros-fás területen csaptak fel a lángok.

plankog
Budapest

Lehet, hogy számítógépes bug miatt is keletkezett ekkora tűz a Notre-Dame-ban

Viszont egy robot bevetésével sikerült végül megmenteni az épületet.

Herczeg Márk
külföld

Sárgamellényes tüntetők kifogásolják, hogy a Notre-Dame ügye elhomályosítja a követeléseiket

A párizsi rendőrök könnygázt vetettek be a tüntetőkkel szemben a legújabb tüntetésen, kora délutánig 126 embert vettek őrizetbe.

Herczeg Márk
külföld

Kiégett egy magyarokat szállító busz Horvátországban

Senki nem sérült meg.

Rényi Pál Dániel
baleset

Stabilizálták a Notre Dame szerkezetét, levonultak a tűzoltók a katedrálisról

A nyomozók továbbra is balesetként kezelik a tüzet, amit rövidzárlat okozhatott.

Rényi Pál Dániel
külföld

Miért gyászoljuk jobban az épületeket, mint az embereket?

Az internetet ellepték a Notre-Dame-ot sirató posztok, az újjáépítésre pedig példátlan adakozás indult. Tömeggyilkosságokra vagy a klímaváltozásra nem reagálunk ilyen hatékonyan.

Sarkadi Zsolt
külföld

Két olasz egyetemistát 13,5 millió euróra bírságoltak, mert a sütögetésük erdőtűzzé fajult

Mi értelme egy ekkora bírságnak, tudván, hogy a két egyetemista nem fogja tudni kifizetni? – kérdezte az ügyvédjük.

Herczeg Márk
katasztrófa

Semjén: A Notre-Dame leégésében a francia szekularista egyházellenes politika vastagon benne van

A magyar miniszterelnök-helyettes szerint az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk.

Herczeg Márk
politika

A tűzoltók rémálma az ilyen

Hétfő este kigyulladt a párizsi Notre Dame tetőszerkezete. Az ilyen, régi templomokban, nagyon magasan keletkező tüzek feladják a leckét a legképzettebb tűzoltóknak is, a párizsiak azonban remekül vizsgáztak, csodával határos módon sikerült megmenteniük a székesegyházat a pusztulástól.

Sarkadi Zsolt
külföld

Baleset miatt indított nyomozást a párizsi ügyészség a Notre Dame leégése után

A nyomozóhatóságok egyelőre nem találtak szándékosságra utaló jeleket.

Rényi Pál Dániel
katasztrófa