Hatan megsérültek.
Hárman sérültek meg könnyebben.
A robbanás után tűz ütött ki, 15 tűzoltóautó vonult a helyszínre.
Több mint 50 ember megsérült. Sokan összekötözött lepedőkön próbáltak lemászni szállodai szobájukból.
A tüzet első információk szerint az egyik lakó okozta, aki felgyújtotta a saját matracát.
A tűzre a MÁV vezérigazgatója is reagált. Profiknak és bátraknak nevezte kollégáit.
Péntek este gyulladt ki egy fűtőmozdony a Keleti pályaudvaron, a tüzet sikerült eloltani.
A tűz egy másik mozdonyra is átterjedt. A MÁV a szándékos gyújtogatás lehetőségét sem zárja ki.
Még 2019-ben gyújtottak fel egy a kollégium épületének támasztott matracot, ami miatt leégett a református fenntartásban lévő kollégium épülete a Ráday utcában, egy férfi pedig meghalt.
Élő rádióadásban, több százezer hallgatónak adta elő, hogy Los Angelest azért gyújtották fel, mert okosvárost akarnak építeni a helyére, a víztározók direkt voltak üresek, csökkentették a tűzoltók költségvetését, a biztosítók pedig előre tudták mindezt, és különben is, Mel Gibson is megmondta Joe Rogannak meg a Fox Newsnak.
A két nagy tüzet nem sikerült ellenőrzés alá vonni, hétfőtől ismét erős szél nehezíti az oltást. Nagy viták zajlanak az okokról és a felelősségekről, de az biztos, hogy az elszabaduló klímaváltozás miatt sokfelé gyakoribbak lehetnek az extrém időjárási jelenségek és a katasztrófák.
Jason Oppenheim szerint az egyik ügyfelétől a kaliforniai árdrágítás-ellenes törvények ellenére az eredeti árnál több ezer dollárral többet kértek egy lakás bérléséért.
🔥+🌪️=😵
Kaliforniában eddig is okoztak problémát a tüzek, de ami most történik, az valami egészen más léptéket jelent. Közben szélsebesen terjednek az álhírek, és Trump is régi politikai ellenfelének rontott neki a tűz miatt.
Ed Harris és Anthony Hopkins otthona is megsemmisült, még jövő héten is tartanak a tüzeket terjesztő szélviharok.