Több mint ötezer négyzetméteren égett a válogatásra váró hulladék.
„Sem a közalkalmazottak, sem a magánbiztonsági személyzet nem tett semmilyen lépést, hogy kinyissa az ajtót a bent tartózkodó menekültek előtt” – mondta az ügyész.
Hivatalos nyilatkozatot egyelőre nem adtak ki arról, hogy mi okozhatta a tüzet, de a helyi újságok arról számoltak be, hogy nem sokkal a tűz keletkezése előtt zavargások voltak.
Tíz településről riasztották a tűzoltókat.
Garázsként és fegyverraktárként használták a kétszintes épületet.
A negyedik emeleten gyulladt ki egy kórterem.
A tűznek halálos áldozata is van.
Az erős szél nehezíti a tűzoltók munkáját.
A nyomozás szerint a tábor több részén egyszerre fellángoló tüzet militáns csoportok okozhatták.
Volt, ahol az ágyban szívott cigaretta okozott tragédiát.
Az erős szél nehezítette az oltást.
Egyelőre nem tudni, kié volt, csak azt, hogy sokba került.
Egyelőre nem tudni, kié volt a Budapesten leégett luxushajó.
Nagy lángokkal, sűrű fekete füstöt okádva ég.
Egy társasház tetőterében csaptak fel a lángok hajnalban.