Ez az ország legsúlyosabb ember által okozott tengeri kataszrófája.
Az áldozatok többsége hét és tizenhat év közötti gyerek.
Három büntetés-végrehajtási dolgozót a mentők megfigyelésre kórházba vittek.
Két ember utazott rajta, ők időben elhagyták az égő gépjárművet.
Ketten megsérültek, 123 embert kellett kimenekíteni az épületből.
Beomlott az épület teteje, a lángok pedig átterjedtek a szomszédos csarnokokra is.
Szakértői vélemények szerint a szabálytalanul tárolt gyúlékony anyagok miatt történt a tragádia.
Mindenki ki tudott menekülni az épületből.
Egy oxigénpalack robbanása okozhatta a balesetet.
Egy étterem leégett, egy egyetemet pedig evakuálni kellett.
A szentendrei áruházban 37-en dolgoztak, a cég mindenkinek ajánlott munkát.
Este hétkor szólalt meg a tűzriasztó, de az épületet körbejárva sehol nem láttak tüzet.
200 négyzetméteren ég a raktár, próbálják megakadályozni, hogy tovább terjedjen.
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoznak.
Körülbelül harminc hektáron.