tűzifa

Egy ország szenved tőle, hogy szökik a meleg a házainkból

Magyarországon rengetegen fűtenek szénnel vagy még rosszabb anyagokkal, miközben borzasztóan pazarló házakban élünk. Ez így sokba kerül, megbetegít és szennyez is. Tömeges házfelújításokra lenne szükség, nemcsak a szegényeknél.

Szurovecz Illés
társadalom

Megbízhatatlan netes tűzifahirdetésekről működtet adatbázist a Nébih

Sokan álnévvel és kitalált azonosítóval kínálnak tűzifát.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Dübörög a jólét: több mint ötmilliárd forintnyi igény érkezett a szociális tűzifára

Egymilliárddal több, mint amekkora összeggel a Belügyminisztérium számolt.

Botos Tamás
POLITIKA

Valahogy az ország gazdagabb részén kötött ki a szegényeknek szánt állami tűzifa

A tűzifa ára évek óta nő, pedig fával általában a legszegényebbek fűtenek. Az állam hiába szórja a pénzt a rezsicsökkentésre, nekik csak az apró jut, és még azt is trehányul osztják szét.

Albert Ákos
társadalom

A Nébih a tűzifahirdetések 70 százalékát töröltette a Jófogással

Mivel a tűzifa vélhetően lopott, vagy azt a vásárlók megkárosításával próbálták eladni.

Herczeg Márk
gazdaság

Hiánycikk a tűzifa

A minisztérium úttörő világmagyarázata szerint a hiány miatt megnövekedett kereslet miatt alakult ki a hiány.

Király András
gazdaság

Kicseleztük a zöld kötelességet: lopott fával teljesít Magyarország

Szélerőművek és napelemek nélkül is elérte Magyarország a megújulókról szóló EU-s előírást. Elég volt a lopott fát is elszámolni a statisztikában, és meg is vagyunk.

Magyari Péter
környezetvédelem

Annyi rászoruló kér a hideg miatt tűzifát Kübekházán, hogy csődbe megy az önkormányzat

Kevesebb támogatást kapott idén a település, nem bírják anyagilag. Pintér belügyminiszterhez fordultak segítségért.

Botos Tamás
POLITIKA

Rendőrök segítettek a négy gyerekével fűtetlen házban élő anyán

Elfogyott a felaprított tűzifa, megoldották.

Botos Tamás
ÉLET

Konyáron a polgármester döntheti el, ki miért nem kaphat szociális tüzelőt

Ha túl sokat igényel. Például azért, ha „tiszteletlen”. Vígh Szilárdért korábban a Jobbik és az érpataki polgármester is tüntetett, miután a cigány gyerekek lehülyézése miatt kirúgták a tanári állásából.

Herczeg Márk
POLITIKA

Megnyerte Tiszainoka a szociális tűzifát, de az olyan messziről jön, hogy nem éri meg odaszállítani

Botos Tamás
gazdaság

Egy minisztériumi közlemény Európa szívének bal pitvarából

A Földművelésügyi Minisztérium szerint népszerű a tűzifa-rezsicsökkentés.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

Miért nem égeti el a fa kérgét is a bácsi?

Na?

Tbg
KULTÚRA

Romáknak adott tűzifát a Szeged-Csanádi Egyházmegye

Tbg
bulvár