tv2

4 millió forintot bukott el két hiányos műveltségű bunkó

A TV2 50 milliós játszma című műsorának kedd esti adásában tette fel Liptai Claudia a fenti kérdést a két játékosnak, akik, köszönhetően a magyar iskolarendszer tragikus állapotának, képtelenek voltak kitalálni a helyes választ.

Bede Márton
bulvár

A GVH közleményben üzenget a sajtónak, hogy nem a TV2 miatt vizsgálja az RTL ügyeit

Valóban vizsgálódnak az RTL-nél, nem is kicsit, de persze nem azért, amiért a sajtóban gondolják.

Rényi Pál Dániel
Média

Dirk Gerkens beleszart a tányérjába

Nagy nap ez a mai, Dirk Gerkens, az RTL Klub egykori, a TV2 leendő vezérigazgatója két interjút is adott, és mindkettőben volt munkahelyét gyalázta.

Király András
gazdaság

Lázár János kiáll Andy Vajna mellett

Szerinte a szabályok világosak: kormánybiztos üzletelhet, államtitkár nem.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Dirk Gerkens földbe döngölné az RTL-t

A volt RTL-vezér bosszút akar állni volt munkaadóján, óriási tévés sales house-t épít. Mellette ott áll barátja, Rákosi Tamás, a magyar piac legsikeresebb műsorgyártó cégével.

Rényi Pál Dániel
media

A GVH szerint a TV2 Vajnáéké lehet

A Gazdasági Versenyhivatal viszonylag ritkán küld szét sajtóközleményeket, de most úgy érezhették, hogy itt nemzetgazdaságilag fontos, és fokozott érdeklődésre számot tartó ügyről van szó.

Bede Márton
media

Vajna és Simicska meccsének csak vesztesei lesznek

Simicskáék nem adják fel a jogi harcot, letétbe helyezték a vételárat a TV2-ért. Céljuk csak a zavarkeltés lehet, de eltökéltnek tűnnek. A két közpénzmilliárdokból hízlalt szereplő küzdelme évekig tarthat.

Rényi Pál Dániel
media

Simicskáék új csellel próbálkoznak

Letétbe helyezte a TV2 opciós szerződés szerinti vételárát a Simicska Lajoshoz és Fonyó Károlyhoz köthetó Megapolis Media Zrt. - írja a simicskailag mindig naprakész Népszava.

Bede Márton
Média

A németek nemet mondtak Simicskáéknak

Herczeg Márk
tévé

A nap kérdése – szavazás

Herczeg Márk
futball

5 dolog, amit egy életre megtanulhatunk a TV2-balhéból

Végre van kézzel fogható bizonyíték a magyar gazdaság Murphy-törvényére. És a végén majd úgyis Orbán Viktor dönt.

Bede Márton
Média

Valószínűleg sosem árulják el, ha Vajna közpénzből fizet a TV2-ért

Az állami Eximbank adhatott kölcsönt az üzlethez, ők viszont banktitokra hivatkozva ezt nem kötelesek elárulni.

Rényi Pál Dániel
Média

Nem jegyezték be Simicskáékat a TV2 tulajdonosaként

Megszívhatják ezt a TV2-s bizniszt, ugyanis a cégbíróság hiánypótlásra szólította fel őket.

Herczeg Márk
tévé

TV2-ügyi csúcstalálkozó van a Belvárosban

A Nádor utcai TG Italianóban fogyaszt szolidan a többször is eladott kereskedelmi csatorna egyik vezérkara.

Bede Márton
Média

Erre járó állatoknak olvastunk fel részleteket Varga Mihály népszabadságos interjújából

A miniszter beszélt arról, mit gondol a TV2-s ügyről és elárulta azt is, szerinte zajlik-e oligarchaháború Magyarországon. Nézzük a reakciókat!

Horváth Bence
POLITIKA