tyukod

Megbukott Tyukodon a szeméremsértés és testi sértés miatt korábban elítélt Czibere József

Pedig újra Fidesz-színekben indult, de a független Kajdi Szabolcs legyőzte.

Barczikai Fanni
POLITIKA

Öt év után elítélték a tyukodi polgármestert, mert zaklatta a beosztottját

Czibere József maradhat a település élén, priusza sem lesz, 300 ezer forintot kell fizetnie.

Botos Tamás
bűnügy

Kétszer is börtönbüntetésre ítélték, mégis 82 százalékkal választották újra Siklósnagyfalu polgármesterét

Több polgármestert is úgy választottak meg tegnap, hogy első fokon jogerősen elítélték őket változatos bűnügyek miatt.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A poligráfos vizsgálat szerint nem hazudott a tyukodi polgármestert zaklatás miatt feljelentő nő

2017-ben fordult a rendőrséghez az anyakönyvvezető, de első körben lezárták az ügyet. Aztán megnyitották újra.

Haszán Zoltán
bűnügy

Meggyanúsította a rendőrség a tyukodi polgármestert, akit zaklatással vádolt a helyi anyakönyvvezető

A rendőrség először le akarta zárni az ügyet, de a nő nem hagyta, és panaszt tett.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Folyamatosan zaklatja és fenyegeti őt és munkatársait a tyukodi polgármester a helyi anyakönyvvezető szerint

Németh Pálma szerint lányát azért rúgták ki a helyi óvodából, mert ellen mert állni Czibere József polgármesternek.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Tizenegy kilátó épült uniós pénzből a kétezer lakosú alföldi faluban, Tyukodon

264 millió forint ment az uniós kasszából az alföldi kilátókra, csak ebben a faluban. Országszerte közel négymilliárdot verhettek el ilyesmire.

kasnyikm
POLITIKA