ujhelyi istván

Az ember, aki minden héten, ma már ötszázadjára kongatja a harangokat Orbán Viktor miatt

„A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire” – írta le megannyiszor Ujhelyi István egykori MSZP-s EP-képviselő. Most végre rangsoroljuk a nyílt levelek legerősebb mondatait.

Herczeg Márk
idióta rekordok

ENSZ-nagykövetként folytatja Ujhelyi István

Az EP-ből távozó képviselő az ENSZ turisztikai világszervezetének brüsszeli képviseletét vezetheti.

Horváth Bence
POLITIKA

2197 külföldi embercsempészt már biztosan kiengedett a magyar kormány a börtönökből

A külföldi elítéltek többségét már szabadon engedhette a kormány szűk egy év alatt. Csörtézik is emiatt az Európai Bizottsággal.

Székely Sarolta
belföld

Eddig 250-en intéztek ügyet a több mint 1 milliárddal megtolt Hazaváró programban

Működésének első 6 hetében 60 ezer kattintással büszkélkedhetett a Hazaváró portál.

Bódog Bálint
belföld

Ujhelyi István: Azt sem tudja a kormány, hogy a szabadon engedett külföldi embercsempészek elhagyják-e az országot

Több mint ezer embercsempészt engedtek már szabadon, négyen nem hagyták el időben az országot.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Szárszó-gate: Farkasházy mégis tudott arról, hogy Ujhelyiék mire készülnek

Újabb publicisztikában kér elnézést a humorista az exmszp-s politikustól.

Kaufmann Balázs
belföld

Farkasházy Teddy nélkül rendezik a Szárszó másolatnak szánt találkozót

Publicisztikát írt a Népszavában, amiben leírja, fogalma sincs mi ez a kezdeményezés.

Kaufmann Balázs
belföld

Önnek is hiányzott a szárszói piknik? Jön a SzázSzó!

Ujhelyi újratölti.

Solti Hanna
POLITIKA

A következő ciklusban Ujhelyi István már nem lesz EP-képviselő

De aktív része akar maradni a magyar közéletnek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Fidesz: Brüsszel egy útszéli zsarolóvá vált

Ezt a kormánypárt kommunikációs igazgatója jelentette be.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ujhelyi István úgy tudja, Brüsszelben még keveslik a kormány reformterveit

Sok ezer milliárd forint forog kockán.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Ujhelyi: A Fidesz Molnár Zsolton keresztül üzent, hogy nem lehet belőlem pártelnök

Az MSZP-ből kilépett politikus azt mondja, Molnár tavaly nyáron közölte vele, hogy EP-listavezető sem lehet.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Reyners: A magyar kormány el tudja oszlatni az EU aggályait, ha megfelelően teljesíti a vállalásait

Az EU igazságügyi biztosa szerint addig nem enged a bizottság, amíg meg nem győződik arról, hogy az EU költségvetésének védelme biztosított.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Jön az MCC Brussels, amivel Orbánék Brüsszelben terjesztenék az elméleteiket

Félelembarométerrel ajánlanának alternatívát az EU-nak.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az MSZP felszólította Ujhelyit, hogy fizesse ki a tartozását, és adja vissza EP-képviselői mandátumát

Nem tűnik barátságosnak az elválás.

Szurovecz Illés
POLITIKA