újraélesztés

Többször újra kellett éleszteni egy kétéves kisfiút, aki kerti medencébe esett

Mosonszolnokon történt kis híján tragédia.

Rényi Pál Dániel
baleset

Disznók szerveit élesztették újra egy órával az állatok halála után

Egyelőre csak részlegesen, de így is forradalmi lépés lehet ez a szervátültetésben.

Fődi Kitti
TUDOMÁNY

Újraélesztettek egy úszót a Balaton-átúszáson

A defibrillátor által leadott első sokk sikeres volt.

Vég Márton
sport

Bepanaszoltak egy mentőst, mert eleresztett egy „ó basszameg”-et újraélesztés közben

Az orvosigazgató írásban kért elnézést „a mentés hevében elhangzott átkozódás” miatt, majd szakmai dicséretben részesítette a mentőegységet.

Mészáros Juli
Egészségügy

Rendőrnő élesztett újra egy svéd férfit az M1-es autópályán

A leállósávban egy vészvillogóval várakozó, svéd személyautóra lettek figyelmesek a rendőrök, a fiatal sofőr egyedül, eszméletlen állapotban ült az autóban.

Benics Márk
belföld

Papi mellkeresztet kapott a lelkész, aki újraélesztette a sírásót a temetésen

„Egy-két bordáját szerintem eltörtem, de úgy voltam vele, hogy ne egy egészséges csontozatú embert temessünk el, inkább egy repedt bordájú ember maradjon közöttük élve” - emlékezett vissza a pap.

Szász Zsófi
belföld

A lelkész élesztette újra a sírásót egy temetésen Szabolcsban

A lelkésznek köszönhetően maradt életben a férfi.

Fődi Kitti
belföld

Az újraélesztés után stabil Eriksen állapota

A dán játékos a pályán esett össze, az UEFA szerint stabil az állapota, kórházba vitték.

Haszán Zoltán
foci-eb

Tesztelés közben lett rosszul egy nő, a Semmelweis Egyetem önkéntesei mentették meg az életét

Újra kellett éleszteni.

Fődi Kitti
járvány

A koronavírusos betegek újraélesztése fertőzésveszélyes, most azon vitatkoznak amerikai orvosok, leálljanak-e vele

Normál esetben akár 8-10 dolgozóból álló csapat vesz részt egy beteg mentésében, de túl nagy a kockázata, hogy egy koronás beteg estén ők is megfertőződnek.

Neuberger Eszter
Egészségügy

Nem a trolivezető, hanem egy utas élesztette újra a leállt szívű lányt

Vaskó Sándornak vitathatatlan érdemei voltak az életmentésben, de az újraélesztést egy angolóráról a munkahelyére tartó utas végezte.

Király András
ÉLET

A kórházban belehalt a sérüléseibe a férfi, akit szombaton még újra tudtak éleszteni a szentendrei baleset után

A Szentlászlói úton ütköztek.

Czinkóczi Sándor
baleset

RTL Klub: meghalt a fiú, akihez fél óra alatt ért ki a mentő

A mentőszolgálat elismerte, hogy emberi mulasztás miatt érkezett későn a mentő a Nyugati-pályaudvarhoz.

Botos Tamás
Egészségügy

Egy szállodai recepciós élesztett újra és mentett meg egy idős nőt Budapesten

Hősies mentés után őrült jófej poszt a mentőszolgálattól.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Szabadnapos szülésznő mentette meg egy gyerek életét a debreceni strandon

Megcsúszott, beverte a fejét és beesett a medencébe. Újra kellett éleszteni.

Albert Ákos
baleset