Több mint hat évtizede zárt be a San Francisco melletti sziklaszigetre épült Alcatraz börtön, ahol Al Capone is raboskodott, és ahonnan senki nem tudott bizonyítottan megszökni. A történelme tele van legendás, Hollywoodot is megihlető sztorikkal, de nem véletlenül zárt be, így az újranyitása sem lesz könnyű menet. Ha egyáltalán lehetséges.
Szombaton tartják az újranyitási ünnepséget, Trump már gratulált Emmanuel Macron francia elnöknek a sikeres felújításhoz.
Azt viszont még mindig nem tudni, honnan származtak.
Még meg sem kapták a szükséges önkormányzati engedélyeket, onnantól kábé két hónapra saccolják az átalakítást. Maradnak az eredeti fogások.
Egy hete olyan hibát észleltek a pálya felületén a magas hőmérséklet miatt, ami miatt a javításig ideiglenesen bezártak.
Csak részlegesen, a teljes ház szilveszterkor nyit újra.
Andrij Jermak, az ukrán Elnöki Hivatal vezetője szerint már képesek lennének biztonságban üzemeltetni azt.
Az ország közel két évvel ezelőtt zárt be teljesen a járvány miatt, még a tengerentúlon élő új-zélandiak sem térhettek haza.
Boris Johnson bejelentette, hogy várhatóan nem lesz kötelező a maszkviselés, és a létszámkorlátozások is megszűnnek, ha jövő hétfőn így látják jónak.
Jönnek az újabb enyhítések, védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe és kulturális rendezvényekre, előadásokra.
Csak a tömegközlekedésben kell maszkot hordani, de csak az álló utasoknak.
A FECSKE civil hálózat szerint 2020 márciusa óta nem lehet látogatni a rabokat, Skype-olni nagyon ritkán lehet, telefont pedig 35 ezer forintos letéti díjjal használhatnak a fogvatartottak, 75 forintos percdíjjal.
De figyelmeztetnek mindenkit, hogy a hosszú gyülekezeti éneklés növeli a fertőzés kockázatát.
Megtorpant a megtorpanás, a hétvégi számok alapján újra fellendülőben van a járvány. A helyzeten az elhamarkodott iskolanyitás még tovább ronthat. Járványhíradó.
Pedig ezt állította Orbán Viktor a pénteki interjújában.