ukrajna

Álnéven dolgozik, orosz propagandának nyilatkozik, szélsőjobb vezetőkkel fotózkodik – ki az a Scarlett Karoleva, aki az Orbáninfón is kérdezhetett?

És a kormányfő tájékoztatója után hat magyar államtitkárral is találkozott. A Scarlett Karoleva néven dolgozó újságíró valódi személyazonosságát azután nyomozták ki, hogy az ukrajnai háborúról és a moldáv választásról nyilatkozott a Russia Todaynek.

Molnár Kristóf
külföld

Kiesett az ablakon egy orosz újságíró Franciaországban

Azért menekült el Oroszországból, mert külföldi ügynöknek minősítették a munkahelyét.

Czinkóczi Sándor
GYÁSZ

Ha a britek és a franciák csapatokat küldenek Ukrajnába a tűzszünet után, az orosz külügyi szóvivő szerint lőnének rájuk

Az új biztonsági garanciákat nemrég jelentették be, az oroszok most azt mondják, a francia és brit létesítményeket is katonai célpontnak fogják tekinteni.

Bábel Vilmos
külföld

Tél tábornok még a Kormányinfót is megtámadta, de sikerült visszaverni

Sokan aggódtak az extrém hóhelyzet miatt, volt, akit nem is sikerült teljesen megnyugtatni, Kérdezhetett a 444 is, Vitályos Eszter pedig az amerikai hókotró és a Dunakanyar népszerűsítése miatt is védekezni kényszerült.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA
Videó

Gulyás: Nem emlékszem arra, hogy mi a támogatásunkról biztosítottuk volna az amerikai elnököt, mert kicsit nevetséges lett volna

Miért került Szentendrén óriásplakátra Vitályos Eszter? Mit nyert Magyarország Trump visszatérésével? Mi változott a venezuelaiak szuverenitásának elismerését illetően? Sikerült-e a gazdasági repülőrajt? Ezeket kérdeztük a Kormányinfón.

Kovács Bendegúz, Herczeg Márk
POLITIKA

Káderkeringő Kijevben – Zelenszkij személycserékkel próbálja uralni a helyzetet a zűrzavaros ukrán belpolitikában

Kulcsposztokon hajt végre személycseréket Volodimir Zelenszkij, hogy egyszerre három fronton maradhasson talpon. A háborús védekezés és a békefolyamat menedzselése mellett a belpolitikai stabilitás megóvása is napirenden van 2026 elején.

Gazda Albert
külföld

Zelenszkij szerint nem kapott egyértelmű biztonsági garanciát a szövetségeseitől

Ezt egy nappal azután mondta, hogy az Egyesült Királyság és Franciaország szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy csapatokat vezényelnének Ukrajnába, ha kész lesz a békemegállapodás Oroszországgal.

Jelinek Anna
külföld

Zelenszkij nyomására lemondott az SZBU vezetője

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat távozó vezetője az oroszok elleni műveletekre összpontosít tovább a hivatalos indoklás szerint. Ő a második titkosszolgálati vezető, aki távozik posztjáról. A katonai hírszerzés korábbi vezetője, Kirilo Budanov múlt hét óta az elnöki hivatalt vezeti.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Trump szerint a Kreml kamuzott arról, hogy az ukránok drónokkal támadták Putyin rezidenciáját

Az oroszok erre hivatkozva akarták áttervezni a béketárgyalásokhoz való viszonyukat.

Kolozsi Ádám
külföld

A FIFA arra utasított európai fociklubokat, hogy a szankciók ellenére üzleteljenek az oroszokkal

A FIFA az elmúlt években nyomást gyakorolt angol, olasz, holland, izraeli és svájci csapatokra, hogy rendezzék az orosz klubok felé fennálló, elmaradt átigazolási tartozásaikat. Az érintett klubok ultimátumot kaptak: hiába a pénzügyi szankciók, 45 napon belül fizetniük kell, különben három átigazolási időszakra szóló eltiltást kapnak.

Benics Márk
foci

Akik maradtak: bábuskák, zsidó zarándokok és turisták Csernobilban

Csernobilban elvileg senkinek sem kellene élnie. Ehhez képest egészen az invázió 2022-es kezdetéig zarándokok imádkoztak, turisták szelfiztek, stalkerek buliztak a tiltott zónában. Sőt, néhány elköltözni nem hajlandó idős ember az elemekkel, a sugárzással, és a háborúval dacolva még mindig ott él.

Takács Lili
külföld

Zelenszkij Ukrajna kémfőnökét nevezte ki kabinetfőnökének

Zelenszkij szerint Ukrajnának nagyobb fókuszra van szüksége biztonsági kérdésekben.

Fődi Kitti
külföld

Az oroszok ballisztikus rakétával lőttek szét egy lakóépületet Harkiv központjában

Emberek rekedtek a romok alatt.

Czinkóczi Sándor
háború

Zelenszkij a hírszerzés vezetőjét nevezi ki az elnöki hivatal élére

Az elődjének korrupciós vádak miatt kellett lemondania.

Czinkóczi Sándor
háború

Oroszország szerint az ukránok megtámadták Putyin egyik rezidenciáját, a bizonyítékot pedig átadták az amerikaiaknak

A Wall Street Journal szerint eközben amerikai tisztviselők arra jutottak: Ukrajna nem vette célba Putyint vagy egyik rezidenciáját sem.

Jelinek Anna
külföld