ukrajna

Szijjártó kihagyta az uniós külügyi csúcsot, amit Kijevben tartanak

Volt fontosabb dolga, de a külügyminisztérium szerint nem hazánk az egyetlen, amely nem miniszteri szinten vesz részt a csúcson.

Mészáros Juli
POLITIKA

Dmitrij Medvegyev szerint a brit védelmi miniszter egy „tőrőlmetszett kretén”

Miután Grant Shapps azt mondta, fontolóra veszi az ukrán fegyveres erők kiképzőhelyeinek az ukrán határokhoz közel vagy akár Ukrajnába való áthelyezését.

Herczeg Márk
háború

A külügyi szóvivő szerint nem hozott lényegi változást az, hogy az ukránok ideiglenesen felfüggesztették az OTP háborús szponzori státuszát

Paczolay Máté szerint a magyar álláspont világos.

Herczeg Márk
háború

„Nekünk, ukránoknak nincs más választásunk” – a kanadai nácibotrány és a Halicsina hadosztály

A 98 éves „veteránnal”, Jaroszlav Hunykóval kedveskedni akartak a kanadaiak az ukrán elnöknek, de rosszabbul nem is sülhetett volna el az ügy. Pedig előre egyértelműnek kellett volna lennie, hogy óriási és kikerülhetetlen csapda van ebben a történetben.

Gazda Albert
külföld

Szijjártó Péter lefotózta a Holdat

„Újra leng ezüst ködöd / Völgy s bokor felett, / Új harmattal öntözöd / Szomjas lelkemet.”

Bódog Bálint
POLITIKA

Az ukrán külügy visszaszólt Orbánnak, örülnek, hogy aggódik Ukrajna EU-csatlakozása miatt

Reagáltak a miniszterelnök kijelentésére, miszerint a magyar parlamentben nem érzi a vágyat, hogy két éven belül megszavazza Ukrajna EU-csatlakozását.

Bódog Bálint
POLITIKA

Orbán: Brüsszel a lengyel választásokat várja a magyar uniós forrásokkal

Brüsszel meg akarja buktatni a lengyel kormányt, és lehet, hogy a magyar uniós források egy részét meg Ukrajnának adta - így indította a napot a miniszterelnök a Kossuth rádióban

Csurgó Dénes
POLITIKA

Habár párnapos háborúra készült, már 2025-ig húzódó harcokra számít Oroszország

Változnak a kitűzött célok.

Molnár Kristóf
háború

Norvég kutatók megerősítették, hogy négy robbanás is történt tavaly az Északi Áramlatnál

Néhány másodperccel az első kettő után volt még két robbanás a szeizmológiai adatok szerint.

Fődi Kitti
háború

Novák Katalin a gyermekvállalást reklámozta az amerikai fiataloknak

Az államfő a utahi egyetemen adott elő, ahol a hallgatók Ukrajnával kapcsolatban is kérdezték.

Fődi Kitti
külföld

A kanadai házelnök lemondott a Hunka-botrány miatt

Miután a kanadai parlament rendkívüli ülésén ovációval fogadták az ukrán Galícia SS-hadosztály egyik veteránját, és Anthony Rota hősnek nevezte a férfit, a házelnök a párt vezetőivel egyeztetve lemondott.

Herczeg Márk
külföld

A lengyelek mégis küldenének fegyvereket az ukránoknak, de csak használtakat

Andrzej Duda elnök vetette fel ezt a lehetőséget.

Bódog Bálint
külföld

ENSZ-bizottság: Az orosz hadsereg halálra kínozza az ukrán informátornak tartott embereket

A vizsgálóbizottság eddig tízszer látogatott Ukrajnába, de orosz forrásokhoz többszöri megkeresés ellenére sem fért hozzá.

Herczeg Márk
háború

Az ukránok azt állítják, hogy megölték az orosz fekete-tengeri flotta parancsnokát

A Szevasztopol ellen néhány nappal ezelőtt összehozott rakétatámadás alkalmából.

Bódog Bálint
háború

Befutottak Ukrajnába az első amerikai Abramsok, de egyelőre csak nagyon óvatosan szeretnék bevetni őket

Nem árulják el, hogy voltaképpen hol is vannak.

Bódog Bálint
háború