Sergii Nikolaiev a szeparatisták által ellenőrzött reptérre tartott, mikor akna robbant mellette.
Nem szabad azzal áltatnunk magunkat, hogy Oroszország úton van a demokratikus országgá válás felé.
A volt ukrán elnök bizalmasa azt írta búcsúlevelében, hogy nem maradt már morális alapja az élethez.
Szombatra virradóra brutálisan meggyilkolták az orosz ellenzék egyik vezetőjét, Putyin legkeményebb bírálóját. Borisz Nyemcov megölése a maffialeszámolásokat idéző politikai gyilkosság. Az egész világ a felelősöket keresi, többen már Putyinra mutogatnak, de az orosz elnök szerint ez csak provokáció.
A szervezet persze nem most, hanem 2008-ban nyomta ezt, amikor még Szijjártó Péter is az orosz agresszió ellen emelt szót az orosz nagykövetség előtt.
Már Leonyid Kucsma, korábbi ukrán elnök és minszki moderátor is kritizálja az orosz elnököt.
Közel ötezer ember marad a múlt héten elfoglalt Debalcevében. Romtakarítás, segélyért sorban állás, tankok.
A február tizenötödikén életbe lépett tűzszünetet az oroszbarát szakadároknak eszükben sincs betartani. Galéria Kelet-Ukrajnából.
Az ukrajnai szállítások teljes leállítását ígérte a Gazprom elnöke.
Az államfő interjút adott az orosz közszolgálati tévének, és új csúcsára pörgette a szemrebbenés nélküli cinizmust.
A brit miniszterelnök figyelmeztette az oroszokat, hogy ne próbáljanak új területeket elfoglalni.
Lengyelország budapesti nagykövete szerint a lengyel-magyar jó viszonyt nem teheti tönkre, hogy Magyarország megengedőbb Putyinnal szemben, de a V4 egységét veszélyezteti.