Borrell szerint azért, mert most a Közel-Keletre is figyelni kell, nem jelenti azt, hogy levettük volna a szemünket Ukrajnáról
A szlovák miniszterelnök Ukrajna NATO-csatlakozását sem támogatja.
Pedig tűzereje jóval kisebb volt, mint az orosz harckocsié.
A régió oroszbarát kormányzója szerint a légicsapást az ukrán hadsereg hajtotta végre.
Az orosz légvédelem azt állítja, hogy csak véletlen baleset történt, rossz helyre zuhant a kilőtt ukrán drón roncsa.
A magyar államfő egy 2001-es adatot mondott be a davosi Világgazdasági Fórumon.
Egy olajterminál ellen.
„Meg fogják érteni, hogy a halálnál még az is jobb, ha egy olyan nagy közös országban élnek, amit nem nagyon szeretnek."
A döntés így is Olaf Scholz kancellár kezében van.
A magyar államfő a davosi Világgazdasági Fórum panelbeszélgetésén azt mondta, „Ukrajnát továbbra is támogatni kell Oroszországgal szemben, és Magyarország a jövőben is ezt fogja tenni”.
A belga soros elnökség kapcsán beszélt az izraeli-hamász és az orosz-ukrán háborúról, bevándorlásról, és európai értékekről.
A város mellett található légibázis közelében legalább 15 robbanást hallottak.
Egy A-50-es felderítő repülőt és egy Il-22M11-es repülő parancsnoki központ.
„Ukrajna él, harcol, és nyilvánvalóan megnyeri ezt a háborút” – mondta Davosban is Andrij Jermak, Zelenszkij elnöki hivatalának vezetője, az ukrán küldöttség vezetője.
A háború megindítása után 300 milliárd dollárnyi vagyont fagyasztottak be külföldi bankok. Az amerikaiak már az elkobzásra készülhetnek, ezt akadályozná meg az orosz pereskedés.