Novák Katalin még nem írta alá a befogadó nyilatkozatot.
Orbán titkára szerint az ukrán állam egyes vezetői „méltatlan vádaskodásba kezdtek ahelyett, hogy megköszönték volna a keresztény egyházaknak a sikeres embermentést, az ukrajnai állampolgárok kiszabadítását”.
Ben Hodges nyugalmazott amerikai altábornagy szerint hiába látható, hogy az ukránok elkezdtek több települést is visszafoglalni, az offenzíva döntő pillanata akkor jön el, amikor páncélozott járművek százait látjuk az orosz vonalakat támadni.
A 29 éves Dmitrij Misov azt állítja, már a háború előtt fel akart mondani, de nem hagyták, majd az ereit is felvágta, mielőtt végül meglépett az orosz hadsereg elől.
Szergej Gorjacsov Zaporizzsja megyében teljesített szolgálatot.
Az ukrán hadsereg szerint egy kisebb gát megrongálásával próbálják lassítani az ukrán előrenyomulást az oroszok Donyeckben.
Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője vasárnap egy dühös nyilatkozatban reagált, miszerint bojkottálni fogják a szerződéseket.
Egyszerre zajlik a védekező akciókkal.
Trudeau előre be nem jelentett kijevi látogatásán azt is közölte, hogy utalnak kb. 128 milliárd forintnyi katonai célú támogatást.
Továbbra is drágák maradnak a zöldségek, gyümölcsök, és bár a malmok olcsóbban jutnak gabonához, más költségek emelkedése miatt ez nem látszik majd a kenyér árán.
Egy bukovinai mérőállomás robbanást jelzett a gát térségéből akkor, amikor az átszakadt. Az ukrán hírszerzés pedig egy telefonbeszélgetést közölt, amelyen állítólag oroszok beszélnek a robbantásról.
Az állam kötelességeit átvállaló jogvédőktől próbáljuk megtudni, hogyan juthat nőgyógyászati ellátáshoz, fogamzásgátlóhoz, esemény utáni tablettához vagy abortuszhoz egy hazáját elhagyni kényszerülő nő.
Az atomerőmű reaktorait ugyan leállították, de a fűtőelemeket továbbra is folyamatosan hűteni kell, hogy elejét vegyék a reaktormagok leolvadásának, ami radioaktív szennyezést okozna a környezetben.
„A Roszatom a Putyin-rezsim része, támogatja az orosz terrorcselekményeket, és veszélyezteti a nukleáris létesítményeket” – közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.
Olekszij Reznyikov azt mondta, erre nagyon jó kilátásaik vannak.