ukrán hadsereg

Valerij Zaluzsnijt megkérték, hogy magyarázza meg, amit a NATO-ról mondott, erre elmondta ugyanazt, csak még erősebben

„A NATO még mindig a második világháború végén kialakított doktrína szerint működik, miközben technológiai szempontból már előrébb járunk.”

Windisch Judit
külföld

Ukrajna nemcsak egy orosz online kereskedőcéget támad, hanem a hadigazdaság egyik tartóoszlopát is

A Wildberries raktáráruházai elleni csapások már eddig is sok milliárdos kárt okoztak – és folytatódnak. Vevői oldalon ott a csomag, ami már nem fut be, a kereskedői oldalon pedig a kár, amit senki sem térít meg.

Inkei Bence
külföld

Ötperces orvosi vizsgálat után sorozhattak be egy ukrán rappert Kijevben

A Zipulya néven ismert rapper szerint nem vették figyelembe mentális állapotát.

Takács Lili
külföld

Sajtóértesülések szerint Zelenszkij meghátrál a tüntetések miatt, és leváltja a hadsereg népszerűtlen főparancsnokát

Olekszandr Szirszkij miatt kellett távoznia a közkedvelt védelmi miniszternek, Mihajlo Fedorovnak. A döntés miatt több ukrán nagyvárosban is az utcára mentek a tüntetők, és ennek eredményeként a nem túl népszerű Szirszkij is lapátra kerül.

Inkei Bence
külföld

Tűz ütött ki egy orosz olajfinomítóban egy ukrán dróntámadás után

A régió kormányzója szerint három ember meghalt és tizenketten megsérültek.

Mészáros Juli
háború

Ukrajna csapást mért egy olajfinomítóra és egy szivattyúállomásra is az oroszországi Kirisiben

Az ukrán hadsereg fokozta a támadásait a tervezett győzelemnapi tűzszünetek előtt.

Herczeg Márk
háború

Kirúgtak egy magas rangú ukrán katonatisztet, miután súlyosan alultáplált katonákról jelentek meg képek

A férfiak a fotókon láthatóan alultápláltak, vékonyak a karjaik és kilátszanak a bordáik.

Bábel Vilmos
külföld

Az ukránok szerint már 1,3 millió fölött van a háború orosz áldozatainak száma

Ide számolják a sérülteket és az eltűnteket is.

Bódog Bálint
külföld

Zelenszkij reméli, hogy Orbán nem blokkolja az ukránoknak szánt támogatást, különben megadja a hadseregnek a miniszterelnök címét, beszélgessenek el vele ők

Az ukrán elnök szerint kell a magyarok által a Barátság kőolajvezeték leállása miatt blokkolt 90 milliárd eurós hitel, hogy ki tudják fizetni a fegyvereket.

Bódog Bálint
belföld

2023 óta nem látott gyorsaságú előretörést produkált az ukrán hadsereg

Néhány nap alatt majdnem akkora területet foglaltak vissza, mint amekkorát elfoglaltak az oroszok egy egész hónap alatt.

Bódog Bálint
külföld

Zelenszkij aláírta a törvényt, amely alapján a külföldi zsoldosok tartózkodási engedélyt kaphatnak Ukrajnában

A törvény javítaná a külföldi önkéntesek jogi helyzetét, akik szerződéses alapon szolgálnak az ukrán fegyveres erőkben.

Inkei Bence
külföld

Németország védelmi minisztere elutasította Ursula von der Leyen kijelentését az Ukrajnába küldendő európai csapatokról

„Ezek olyan dolgok, amiket nem tárgyalnak meg azelőtt, hogy leülnek a tárgyalóasztalhoz azokkal a felekkel, akiknek beleszólásuk van az ügybe” – mondta Boris Pistorius.

Jelinek Anna
külföld

Az ukrán nagykövetség 72-77 magyar áldozatot tart számon

Orbán Viktor már évekkel ezelőtt is több áldozattal számolt.

Czinkóczi Sándor
háború

Elesett egy kárpátaljai katona az orosz-ukrán háborúban

Halálának körülményeiről egyelőre nincs hír.

Fődi Kitti
háború

Tiltott toborzással vádolják a makói férfit, aki belépett az ukrán hadseregbe

A férfi tavaly áprilisban utazott Ukrajnába, hogy az oroszok ellen harcoljon, börtönbüntetést kért rá az ügyészség.

Benics Márk
bűnügy