unhcr

Netanjahu bejelentette, hogy a nyugati országok afrikai menekülteket vesznek majd át tőlük, de erről az adott országokban senki nem tud

Cserébe Izrael vállalná, hogy 20 ezer afrikai menedékkérő oltalmazotti státusz kapjon. Elég nagy a káosz az izraeli miniszterelnök hétfői bejelentése után.

Horváth Bence
külföld

Pakisztánban a legrosszabbak az újszülöttek túlélési esélyei

Az UNHCR jelentése szerint Japánban a legalacsonyabb a csecsemőhalandóság, Magyarország a 16. helyen áll.

plankog
külföld

Nem verte nagy dobra az Orbán-kormány: húsz szír érkezett a nemzeti áttelepítési program keretében

A nagy menekültellenes kampányban erről is elfelejtkeztek.

Botos Tamás
politika

Botokra rögzített pokrócokba tekerve menekítik nagyszüleiket a halálosztagok elől

Most már közel 400 ezer mianmari rohingya menekült át Bangladesbe.

Király András
külföld

Már több mint egymillió dél-szudáni menekült van Ugandában

A többi szomszédos országban is van 1 millió dél-szudáni menekült. A ruandai népirtás óta nem volt ekkora menekültválság Afrikában.

Herczeg Márk
háború

Soha ennyi menekült nem élt a világban

65,6 millióra nőtt az otthonukat hátrahagyók száma.

Botos Tamás
Külföld

Több mint százezer civil rekedt Moszul ostrom alatt álló városrészében

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága szerint élő pajzsként használja az Iszlám Állam a lakosságot.

Botos Tamás
külföld

Szíria nyomában

Horváth Bence
külföld

Az ENSZ arra kéri az uniós tagországokat: ne küldjenek vissza menekülteket Magyarországra!

A menedékkérők kötelező őrizetbe vétele nem egyezik a nemzetközi egyezményekkel az UNHCR szerint.

Botos Tamás
migráció

Hat éve tart a polgárháború, és rekordon a Szíriából elmenekültek száma

Az ENSZ szerint az ötmillió menekült közül minden tizedik menekülttáborban él.

Botos Tamás
Külföld

UNHCR: Súlyosan aggályos, hogy Magyarország minden menedékkérőt őrizetbe akar venni

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága bírálja az új magyar törvényt.

Herczeg Márk
migráció

Többen menekültek Nigéria egyetlen városába, mint egész Európába idén

Méghogy az afrikai menekültek kizárólag Európa elfoglalásával lennének elfoglalva.

Tbg
külföld

Menekültgyerekek pokla lett egy apró Csendes-óceáni szigetből

Nauru szigetén tartja fogva az ausztrál kormány a menedékkérőket. A Guardian most kiszivárogtatott kétezer belső jelentést arról, mi történik a szigeten.

Horváth Bence
migráció

"Az államok homogenitásának vége, ezt nem lehet visszafordítani"

Montserrat Feixas Vihé szerint ma Magyarországon minden a menekültek ellen dolgozik, pedig inkább készülnünk kellene egy megváltozott világra. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai vezetőjével beszélgettünk. Azt mondja, hogy a kötelező kvóták jó irány.

erdelyip
politika

Az ENSZ vizsgálatot követel a Tiszába fulladt menekült férfi miatt

Ki kell vizsgálni, hogy a rendőrök megdobálták-e kővel a folyóban úszó embereket.

Czinkóczi Sándor
migráció