Ez volt Ferenc pápa egyik utolsó kívánsága.
Az UNICEF készített kutatást arról, hogy mi a helyzet az iskolapszichológusokkal és a gyerekek mentális állapotával. A helyzet nagyon rossz, ezért a sajtótájékoztatóra meghívták a fiatalokért és a családokért felelős helyettes államtitkárokat.
A magyar kormány tapsikol az ördögi USAID szétverésének, de a Vatikán szerint Trumpék lépése „milliók halálát okozza majd, és több száz millió embert ítél arra, hogy emberhez méltatlan szegénységben éljen”.
Mostantól a „Hollandia az első”-elvet követik.
A főváros közel 90 százaléka bandák befolyása alatt áll, a kormány képtelen megfékezni őket.
47 millió gyereknek kellett elmenekülnie a háborúk miatt, 52 millió pedig kimaradt az iskolából.
Magyar szerint „a Megafontól, a köztévétől, a Hír TV-től, a TV2-től érkezett propagandisták”.
Campbell 2018-ban még egy hivatalos brit kormányzati találkozón is részt vett az Unicef állítólagos küldötteként, miközben a szervezet szerint a modell soha semmilyen hivatalos szerepet nem töltött be náluk.
Csak az alultápláltság halálosabb kockázati tényező.
James Elder, az UNICEF munkatársa szerint Gáza egy „horror show” a gyerekek számára jelenleg.
Hányan jöttek, hányan mentek tovább, hányan maradtak? Miért nem érdeke senkinek, hogy kiderüljenek a valós számok? Cikksorozatunk első része.
Véletlenül majdnem egyszerre jelentette meg javaslatait a kármentésben lévő kormánypárt és az évtizedek óta ezen dolgozó Unicef. Nem meglepő módon a szakemberek sokkal összetettebb és költségesebb, a gyerekekre fókuszáló megoldásokat ajánlanak.
Az ukrán diákok egyharmad tud csak jelenléti oktatásban részt venni.
A szervezetnek valószínűleg nem tetszett a Behemoth lengyel death metal zenekar által árusított plüssön a „100% Satanic” felirat.
Afrikából és Ázsiából akartak Európába jönni.