Azzal védekeznek, hogy főleg létfontosságú termékeket tartanak forgalomban. Ilyen lehet a Cornetto is.
Kijev régiójában, és a tervek szerint 2024-ben már működni is fog.
A világhírű fagyimárka vezetése tavaly jelentette be, hogy többet nem lehet majd árulni a termékeiket megszállt palesztin területeken Izraelben, és ezt védendő vinnék bíróság elé az Unilevert.
A Ben & Jerry's anyavállalata nem szeretne összekülönbözni izraeli vásárlóival.
Az Unilever szerint, ha van sampon „normál” hajra, az azt a látszatot kelti, hogy a száraz vagy a zsírosodó haj abnormális.
Az Unilever 81 dolgozója kap majd ugyanannyi fizetést 4 munkanapért, mint korábban 5 nap munkáért.
Csak még tíz év türelmet kér.
Az Unilever után a Coca-Cola, a Honda, a Hershey csokoládé, és még vagy száz cég jelentette be, hogy bojkottálják a Facebookot, mert az nem tesz eleget a gyűlöletbeszéd ellen.
Az Unilever eddig két cégben működött, most egyesítik őket.
A két óriáscég egyelőre kettő marad.
A brexit miatt rohad a font, de a Tesco nem ment bele a 10 százalékos áremelésbe.
A helyzet az, hogy még én is, ha újra megnézem azt a reklámot, minden alkalommal azt mondom magamban, nem indulatból, csak úgy szájsarokból elmorzsolva, hogy "idióta seggfejek".
Sofia Ashraf új számában az Unilevert kéri számon, hogy nem kárpótolja dolgozóit, akik az egyik gyárukban súlyos egészségkárosodást szenvedtek.