upor lászló

„Egymástól egyáltalán nem tanulunk, de még saját magunktól se”

A Kritikus kultúra címmel tartott konferencián a művészek, intézményvezetők, kutatók és filozófusok beszéltek arról, milyen a politika által leuralt kultúrában érvényesülni, hogy lehet túlélni függetlenként és hogy mi is történt a kultúrában az elmúlt 10 évben.

Bódog Bálint
KULTÚRA

25 oktató mondott fel a Színművészetin az őszi félév befejeztével

Köztük Báron György, Pálfi György, Bagossy László és Upor László is.

Király András
POLITIKA

Upor László nem tart attól, hogy kifulladna az SZFE-s diákok tiltakozása

Az egykori megbízott rektor szerint ez az egész történet nem csak egy kis egyetem ügye, hanem az egész felsőoktatás és az egész társadalom ügye.

Horváth Bence
POLITIKA

Vidnyánszky: Az SZFE-tüntetés a baloldali pártok kampánynyitója volt

Anarchiáról beszélt az Európai Parlament bizottsági ülésén, és műanyag palackokról, üres üvegekről mutatott fotókat.

Szurovecz Illés
oktatás

Közös közleményben válaszoltak Szarkának az SZFE oktatói

Az új vezetés szerintük érdemi megoldási javaslatok helyett ultimátumokat küld és megfélemlítésre alkalmas fenyegetésekkel kommunikál.

Szász Zsófi
oktatás

Se Vidnyánszky, se az SZFE vezetése nem ment el a Rektori Konferencia egyeztetésére

De nem adják fel, külön-külön tárgyalnak velük, és próbálnak közvetíteni.

Urfi Péter
oktatás

„A történelem gyermekei vagytok” - diplomaosztó az SZFE-n

Upor László arról beszélt a végzett hallgatóknak, hogy idővel minden a helyére kerül, elmúlik a világ dicstelensége, és visszatér a normalitás.

Urfi Péter
oktatás

Az SZFE vezetői találkoznának Vidnyánszky Attilával

Közben az elfoglalt egyetem előtt egy hallgató elmondta, hogyan telt az éjszakájuk és mire lehet számítani ma.

Urfi Péter
oktatás
Videó

„A fejünk fölött lövöldöznek, de a golyók minket találnak el”

A kormány rohamtemóban, egyeztetés nélkül alakította át a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, hogy minden fontos pozícióba a saját embereit ültethesse. Az egyetem autonómiájáért és az oktatás szabadságáért demonstráltak az SZFE hallgatói és az egyetem lemondott vezetősége.

Halász Júlia
video

A Színház- és Filmművészeti Egyetem a sajtóból értesült arról, hogy milyen "ijesztően kevés" idejük van a működésük átalakítására

Meglepődtek, hogy a korábban kijelölt ütemezés helyett már a következő tanévet az új működési modellben kezdené meg az intézmény.

Neuberger Eszter
oktatás

„Azért állnak ki ezek a színésznők, hogy ne legyen ronda a világ, hagyjuk egymást élni”

Ötven színésznő énekelt a színház szabadságáért és a Színművészetiért, amelyet sokan féltenek a kormányzati beavatkozástól.

Urfi Péter
színház