ursula von der leyen

Rogán Antal szerint óriási különbség van Nyugat- és Közép-Európa között

A miniszter is kifejtette véleményét az Európai Bizottság elnökjelöltjéről.

Horváth Bence
POLITIKA

Azt hiszed, szar íróasztalod van? Nézd meg, hová ültették Ursula von der Leyent!

Európa leghatalmasabb embere lesz, de ő is csak egy demokratikus irodarabszolga egyelőre.

Szily László
ÉLET

Szegény Kovács Zoltán nem jött rá, hogy Orbánt mennyire megszívatták, rajta nevet a fél Twitter

Kiposztolt egy karikatúrát arról, hogy Orbán áll az EU új vezetőjelöltjei mögött, miközben mindenki tudja, hogy ennek pont az ellenkezője történt.

Szily László
POLITIKA

Varga Judit szerint az Isztambuli egyezmény „politikai hiszti”, a magyar jogállammal pedig minden a legnagyobb rendben

Az új igazságügyi minisztert meghallgatta az illetékes bizottság: mindenben 100 százalékig támogatja a kormány politikáját.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Bismarck beájulna

Odáig lenne örömében, ha megtudná, hogy Európa nemzetei a német hadsereg éléről választottak vezetőt maguknak. Ha pedig azt is tudná, hogy egy nőről van szó, aki a melegek örökbefogadási jogát támogatta, akkor talán a döbbenettől alélna el.

Magyari Péter
eu

Orbán: Egy hétgyerekes német családanyát választottunk meg a Bizottság élére

Szerinte ez már önmagában sokat elárul arról, hogy fordulat várható Európában.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Ursula von der Leyent jelölik az Európai Bizottság élére

Végül a magyar kormány is beállt a német védelmi miniszter mögé.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Merkel csak tartózkodott, amikor megszavazták Ursula von der Leyen jelölését

A koalíciós partner miatt nem szavazott a saját miniszterére.

Czinkóczi Sándor
külföld

A magyar kormány a német védelmi minisztert akarja bizottsági elnöknek

Pedig Ursula von der Leyen az Európai Egyesült Államok ötletét is támogatná, pár éve pedig egy szíriai menekültet fogadott a házába.

Czinkóczi Sándor
eu

A német hadügyminiszter is megszavazta a melegházasságot

Még Merkel hivatalának vezetője sem úgy szavazott, mint a főnöke.

Czinkóczi Sándor
külföld

Trump kinyomtatott egy 370 milliárdos számlát Merkelnek az elmaradt NATO-befizetések miatt

Kiszámoltatta, mennyit kellett volna befizetniük a németeknek az elmúlt 12 évben.

Czinkóczi Sándor
külföld

Németország egy fillérrel sem tartozik a NATO-nak, üzeni Trumpnak a német hadügyminiszter

Feszengős lett a német-amerikai viszony.

kasnyikm
külföld

Merkel túl van az első beszélgetésén Trumppal

Mostantól a németek komolyabban fogják venni a saját védelmüket.

Czinkóczi Sándor
külföld

Törökország visszavonta a német képviselők kitiltását

A nyár elején annyira kiakadtak, amiért a németek elismerték az örmény népirtást, hogy nem engedték a német képviselőket a német katonákhoz. Mostanra megenyhültek.

Czinkóczi Sándor
külföld

Rengeteg fegyvert küldenek a németek Kurdisztánba

Karácsonyra teljesítik a pesmergák őszi kívánságlistáját.

Czinkóczi Sándor
külföld