Az Egyesült Államok nem kémkedik utánuk – hazudta az elnök.
A 65 éves minnesotai férfi hangfelvételt készített arról, ahogy több lövéssel végzett a 17-18 éves fiúval és lánnyal, majd öt percen át papolt a holttestük felett.
A Fehér Házban.
A New Jersey-ben talált 4,5 méteres dögöt a közelben temetnék el.
Az ámokfutásnak komoly sérültje is van, de eddig csak a lövöldöző halt meg.
Az amerikai külügyminiszter azt mondja, bizonyítékuk van erről, mert a hírszerzésük lehallgatta Moszkvát.
Az elmúlt 37 évben 37-69 ártatlant végezhettek ki az Egyesült Államokban, állapította meg az első átfogó statisztikai analízis.
Nem úgy gondolta. Tényleg. Becsszó! És aki ismeri, ezt igazán beláthatja.
A meteorológus nem volt szívbajos, mindenkit kiparancsolt a stúdióból.
2999-en adták vissza azt, amit évente milliók próbálnak megszerezni.
Legalább nyolcan meghaltak, sokan megsérültek.
Csak előtte ki kéne deríteni, hogy mennyi pénze van és kiknél rejtegeti. A becslések 10-70 milliárd (!) dollár (!!) között szóródnak. Az egyik állítólagos olajcégének a vezetőjét már fekete listára tették.
Az olcsó gáz, az alcsony fizetések és a hatékony munkaszervezés miatt erősödik a termelés. Egy új listán Kína az első, USA a második.