Csak egy krumplisalátát akart enni, most viszont az egész internetet megvendégelheti egy ohiói férfi.
A kezdő kaliforniai ékszertolvajok nagyot mentek: volt kamutelefonálás, pultba csapódás, békaügetés.
Állította egy nyomozó a bíróságon, aki szerint a párnak anyagi gondjai is vannak.
Így döntött az amerikai legfelsőbb bíróság. A döntés az amerikai cégek kb. 90 százalékát érinti.
Ez alapján bíróság elé állították.
Mármint a magánhadsereg egyik tisztje, aki ellen vizsgálatot folytatott. Hetekkel a 2007-es bagdadi lövöldözés előtt.
Többen streamelték az USA-Németország meccset, mint az idei Super Bowlt.
Interjú az amerikai diplomatával, aki a legtöbb fejfájást okozta a Fidesznek. Thomas Melia, az USA külügyminisztériumának helyettes államtitkára egykor Orbánékat is segítette, most azért jött, mert aggódik. Például a Norvég Alap miatt.
Egy oregoni bíróság szerint nincs rendben, ahogy az USA kormánya az utazási feketelistákat kezeli. Már ha léteznek ilyen listák.
Meg a konyhát is elárasztotta. Majdnem lelőtték.
22 tűzoltó kellett ahhoz, hogy kihúzzák.