Az UCLA három kosarasát bolti lopáson érték Kínában, de hazamehettek. Nem is ők, hanem az egyikük apja idegesítette fel az amerikai elnököt annyira, hogy már meg is bánta a jó cselekedetét.
Az elhunyt családja rejtett kamerával vette fel az atlantai idősek otthonában történteket.
Egy amerikai szakszervezet felmérést készített a személyzetet ért szexuális zaklatásokról. Teljesen általános, hogy a vendégek magukhoz nyúlnak, ha jön a takarítónő.
A nukleáris parancsnok kijelentette, hogy csak törvényes felhatalmazásnak enged, az elnök nem dönthet kénye-kedve szerint.
Elon Musk pedig, mintegy mellékesen, 1,9 másodperc alatt gyorsult nulláról százra a szintén vadiúj Tesla Roadsterrel.
A tenyérnyi kép, ami minden idők egyik leghíresebb vadnyugati legendáját őrizte meg, több millió dollárt érhet.
Átlőtte a tenyerét és hasba lőtte a nejét. A metodista gyülekezetben pont a fegyverekről beszélgettek.
A dél-dakotai Amherts közelében elrepedt földalatti vezetékből kiömlő olaj a felszínt is elérte.
A hivatalos Twitterükön retweetelték Büszke Ellenálló üzenetét. Aztán törölték.
Szegény Magyarországra bezzeg nem küld senkit az isteni Donald Trump.
De ha már ott volt, töltött magának egy üdítőt, és elvitt egy rakás kaját is.
A miniszter szerint az amerikai külügy a választási kampányba akar beavatkozni a független magyar sajtó támogatásával.
Pjotr Levasov letartóztatásáról Oroszország madridi nagykövetsége számolt be, az amerikai hatóságok az ügy titkosságára hivatkozva nem közölnek semmit.
A rablás az rablás, a két kisigényű rabló súlyos börtönbüntetést kaphat.
Elméletben erre joga van az Egyesült Államok elnökének. De a stratégiai csapásmérő erők volt parancsnoka szerint a katonáknak jogukban áll megtagadni a parancsot, ha azt indokolatlannak vagy törvénytelennek találják.