Nem akart Kínába költözni.
Történelmi jelentőségű találkozón van túl a két Korea, de hogy mi valósul meg a megállapodásokból, még egyáltalán nem világos.
Pompeo volt az, aki Észak-Koreába ment tárgyalni, hogy előkészítse Donald Trump és Kim Dzsongun találkozóját.
A 80 éves egykori amerikai tévésztárt abban találták bűnösnek, hogy 2004-ben bedrogozott, és megerőszakolt egy nőt.
Egy vágóhídról szerezték be, és sikerült újraindítani a keringését.
Egy rendőr igazoltatás közben lelőtte a 30 éves férfit, ennek járt utána a két nyomozó.
A milliárdos írt egy 4,5 millió dolláros csekket.
Jack Johnsont azért büntették, mert lelépett egy fehér nővel.
Megfőzette az áldozatai szívét, és megetette a katonáival. Sokáig hamis személyazonossággal élt az USA-ban.
Amivel az epilepsziás gyerekek rohamait kezelnék a jövőben. Innen már tényleg csak egy lépés a gyógyszer engedélyeztetése.
Az FBI kirúgott igazgatója minden, Trumppal folytatott beszélgetését lejegyezte. Trump még nem is olvashatta őket, de máris közölte, hogy azok minden vád alól felmentik őt.
Jim Bridenstine az űrkutatáshoz ugyan nem ért, de rajong Donald Trumpért.
Ha partnerei nem akartak óvszer nélkül közösülni vele, akkor direkt kilyuggatta a kotont.
És attól is, hogy ha ez megtörténik, zavargások robbannak ki a városban. Ezért utasították a nyomozókat, hogy mindenki hozza magával a tömegoszlató ruháját is.
A Szíriában hat éve eltűnt újságíró, Austin Bennett Tice maradványait szeretnék megtalálni.