Az eset Richmondban történt, az ok biztosan nem rasszizmus, mert a gyilkos rendőr is fekete volt.
Hogy, hogy nem, pont akkor ítéltek meg neki kizárólagos kereskedelmi jogokat Kínában, amikor apja egy kínai óriásvállalat sorsáról döntött.
Claudia Patricia Gómez Gonzáles a tanulmányait akarta finanszírozni az USA-ban megkeresett pénzből.
Az 1300 katonasírból legalább 150-et elcsúfítottak.
Ezt közölte Kim és a dél-koreai elnök, Mun váratlan szombati tárgyalásairól az észak-koreai állami hírügynökség.
Curtis M. Scaparrotti tábornok szerint így lehet csak megőrizni az amerikai hadsereg fölényét Európában.
Az északiak pár órával azelőtt robbantották fel a telepet, hogy Trump lemondta a csúcstalálkozót Kim Dzsongunnal.
Legalábbis ezt írták válaszul a június 12-re tervezett csúcstalálkozót csütörtökön váratlanul lemondó Donald Trumpnak.
Jack Johnsont 1913-ban börtönre ítélték egy rasszista törvény alapján, 1946-ban halt meg.
„Bocsánatot kérek azoktól, akiket kényelmetlen helyzetbe hoztam, vagy akikkel tiszteletlenül bántam, ez soha nem állt szándékomban” – reagálta a CNN-nek a 80 éves Oscar-díjas színész.
A Fehér Ház hozta nyilvánosságra a levelét. Pedig nem sokkal előtte Trump még arról beszélt, hogy talán mégsem az atomfegyverek leszerelésének követelésével kéne nekifutni a tárgyalásoknak.
A kulcskérdés az, hogy a XVIII. századi amerikai angolban pontosan mit jelentett a "bear arms" kifejezés. Ha katonai értelme volt, akkor totál félreértés az általános szabad fegyverviselés.
De már lefedettetett.
A Közel-Keletnél nincs elátkozottabb pontja a világnak. Az emberi civilizáció bölcsője a sírja is lehet, itt néha már az se elég a figyelem felkeltésére, ha éppen százezreket fenyeget az éhhalál. Rendet tenni a káoszban lehetetlen, de a krónikáját azért megírtuk.