usa

A szemünk láttára íródik a történelem, Trump és Kim találkoztak

Ez már önmagában is történelmi tény, még ha nagy reményeket nem is kell fűzni hozzá. Legalábbis az amerikai és az észak-koreai diplomaták még hétfőn is vért izzadtak egy, mindkét fél számára elfogadható, vagyis hangzatos, de semmitmondó zárónyilatkozat tervezetén. A várakozásokat az is csillapíthatja, hogy Trump a tervezettnél hamarabb, már ma hazautazik.

Király András
külföld

Donald Trump rendszerint apró fecnikre tépi az archiválandó feljegyzéseit

Amiket aztán a szőnyegre szór. A dokumentumokat, amiket a törvények alapján meg kell őrizni, munkatársai szedik össze, hogy aztán jól fizetett irattárosok celluxozzák össze az utókornak.

Király András
külföld

Odáig fajult a két férfi közlekedési vitája, hogy az egyik leszarta a másikat

Nem átvitt értelemben, hanem szó szerint.

Herczeg Márk
bűnügy

A kínai elnök az „önző, rövidlátó, bezárkózó” kereskedelempolitika feladását követelte

„Véget kell vetnünk a hidegháborús gondolkodásmódnak, a tömbösített összeütközéseknek” – mondta Hszi Csin-ping a Sanghaji Együttműködési Szervezet 18. csúcstalálkozóján.

Herczeg Márk
külföld

Trump meghívta az olasz miniszterelnököt a Fehér Házba

Herczeg Márk
külföld

Trump összebalhézott Trudeau-val a vámtarifákról, ezért nem támogatta a G7-csúcs zárónyilatkozatát

Az amerikai elnök Twitteren fakadt ki a kanadai kormányfő „hamis állításai” miatt, a kanadaiak szerint semmit nem mondott Trudeau a sajtótájékoztatón, amit ne mondott volna korábban.

Herczeg Márk
külföld

Kanada az első G20-as ország, ami az egész államban legalizálja a marihuánát

Egy új korszak jöhet, de az biztos, hogy sok kérdésre választ fog adni ez a hatalmas kísérlet. Külföldi politikusok, rendőri vezetők, orvosok és befektetők vizsgálják majd az országos szintű rekreációs betépést.

Herczeg Márk
külföld

Egy kocsi áttörte az USA szöuli nagykövetségének kapuját

Szemtanúk szerint egy férfi kiesett az autóból, és az észak-koreaiakra jellemző nyelvjárással kért segítséget. Többen is megsérülhettek.

Herczeg Márk
baleset

A Cambridge Analytica vezérigazgatóját azzal gyanúsítják, hogy elsikkasztott 8 millió dollárt

A befektetők megpróbálják visszaszerezni a pénzt Alexander Nixtől.

Herczeg Márk
bűnügy

Trump szerint a felesége nagyon jól van, minden ezzel ellentétes hír kamu

Majd egy hónapig nem látták nyilvános eseményen, a június eleji programok többségét is kihagyja.

Sarkadi Zsolt
külföld

Lopott PSZH-val furikázott egy katona Richmondban

Ha azt gondolod, hogy egy ilyet viszonylag nehéz feltartóztatni, jól gondolod.

Király András
külföld

A kaliforniai választók visszahívták a bírót, aki csak fél évre ítélt egy erőszakolót

Aaron Persky nyolcvan éve az első bíró, akit így távolítottak el a posztjáról.

Király András
külföld

Ballagótarisznya helyett golyóálló pajzsot kaptak amerikai iskolások

Amilyen gyakoriak a lövöldözések a gimnáziumokban, talán nagyobb hasznát is veszik majd ennek a St. Cornelius általános iskola ballagói.

Király András
külföld

Visszavonul Howard Schultz, aki világbirodalmat épített egy seattle-i kávézóból

A Starbucks vezére a pletykák szerint 2020-ban demokrata színekben indulna az amerikai elnökválasztáson.

Király András
külföld

Donald Trump megsértődött az NFL bajnokára

Kevesebb mint 24 órával a bajnokcsapat Philadelphia Eagles fehér házi látogatása előtt visszamondta a meghívást.

Király András
külföld