Vagy hermafrodita.
Egy új jelentés sorba állította a madarakra leghalálosabb amerikai városokat.
A 37 éves Casey Lewis nehezen tanul.
Az amerikai elnök már reggel twitterezni kezdett.
És akik közül sokat szövetségi bírósági döntés értelmében újra kell egyesíteni a családjukkal.
A története hitelesnek tűnt, még olyan apró részletekben is, mint állítólagos elrablói autójának a rendszáma. A DNS-tesztet viszont nem tudta átverni.
Timmothy Pitzert 2011. május 13-án látták utoljára. A most előkerült fiú azt mondja, két férfitól szökött meg, előtte adták-vették az emberkereskedők. Kora alapján tényleg ő lehet a 8 éve eltűnt kisfiú.
Némi zavar után az elnöki testőrség őrizetbe vette.
Cecile Eledge meleg fia gyermekét hordta ki.
Három közép-amerikai országra gondoltak.
A Washington Post járt utána, hol kaptak ilyen jó kiképzést a szaúdi titkosszolgálatok Isztambulban bemutatkozó tagjai.
Most, hogy kiderült, milyen hosszú is Mueller jelentése, a demokraták úgy gondolják, tendenciózusan rövidített változat kerülhetett nyilvánosságra. Az igazságügyi miniszter sietsége mögött politikai haszonszerzés szándéka lappang.
A médiacég egy Los Angeles-i bíróságon csendben megállapodott, miután tagadta, hogy lenne különbség a bérek között nemek alapján.
Rockland megyében 153 fertőzést regisztráltak, már meg is tiltották az oltatlan gyerekeknek az iskolába járást.