Shortly after returning to Budapest, US Ambassador David Cornstein spoke to 444 about what happened at the White House.
Az elnök eltiltotta az amerikai cégeket attól, hogy a hatóságok szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentő vállalatok telekommunikációs eszközeit használják.
Ez illegális, ráadásul nem csak repülőgépmániás, hanem lelkes salsatáncos is, ez lett a veszte.
Állítólag nagyon komoly a terrorveszély. Egy hete is ezt állították, de a külügyminiszterük mégis odautazott a héten.
David Cornstein amerikai nagykövet a 444-nek felidézte a hétfői csúcstalálkozót, ahol nem voltak szigorú napirendi pontok. Most nem döntöttek semmiről, de azért optimista a magyar fegyvervásárlásokat illetően.
Mert a technológia jelen formájában gyakran téved, főként a színesbőrűek és a nők kárára.
Csak egészen kivételes, az anya életét fenyegető helyzetekben engedik a művi vetélést. Az orvosokat akár 99 éves börtönbüntetéssel fenyegetik.
A legvadabb tervek szerint 120 ezer katonát vezényelhetnek a térségbe - kb. annyit, amennyivel 2003-ban lerohanták Irakot.
De lehet, hogy ebből nem lesz semmi, mert a jelek szerint a diákösztöndíjakat vágnák meg érte.
Mert nem politikusok hanem anonimitást kérő szakemberek voltak a beszélgetőpartnerek, akiket kifejezetten érdekelt egy jobboldali, keresztény ember véleménye Orbánékról - mondta a 444-nek Márki-Zay Péter.
A lövedék keleti irányban hagyta el az országot.
Antonio Bascaro a kommunisták elől menekült az Egyesült Államokba, ahol aztán drogcsempész lett. 39 évet ült nem erőszakos bűncselekmény miatt.
Az amerikai képviselőház jogi szakbizottsága kezdeményezte, hogy vádolják meg Donald Trump igazságügyi miniszterét. Egyre kevésbé látszik elkerülhetőnek az alkotmányos vádeljárás.
Népszavazáson döntöttek úgy a város lakói, hogy a marihuána után újabb rekreációs célból fogyasztott kábítószert is büntetlenül lehessen használni.
Nem ígér sok jót, hogy mindkét országban a keményvonalasok kezdik meghatározni, mi legyen a következő lépés. Az amerikai csapatmozgásokra Irán urándúsítással felel.