usa

Robert Mueller legalább 19,5 év börtönt javasol Trump volt kampányfőnökének

A 69 éves Paul Manafortot a bíróság a nyáron 8 rendbeli adó-, és banki csalásban találta bűnösnek.

Herczeg Márk
külföld

Hiába reklámozza ezt Trump és az amerikai sajtó is, Észak-Koreából belátható időn belül nem nagyon lesz új Vietnam

Kim Dzsongun és Donald Trump február végén Hanoiban találkoznak. Az amerikai sajtó szerint azért ott, hogy az amerikaiak megmutassák Kimnek, országa mind elérheti, amit Vietnam elért, csak ne pattogjon tovább.

Sarkadi Zsolt
külföld

Nyugodtan pecázgatott a kis fúrt lékben, aztán valami olyan szörny kapott rá a horogra, hogy szabályosan megrémült tőle

Kétméteres tokhalat fogott egy minnesotai pecás a jég alól, újabb lékeket kellett vágni, hogy ki tudják húzni.

Szily László
ÉLET

Nyilvánosan bírálta Trump csapatkivonási döntését az ISIS elleni háborút irányító tábornok

Sőt, arról is beszélt, hogy Irán nem sértette meg az atomalkut, amit Trump pedig pont erre hivatkozva mondott fel.

Király András
külföld

Hazarendelte Haitiről nem kulcsfontosságú diplomatáit az USA

A karibi szigetországban egy hete folyamatosak az erőszakos összecsapások.

Király András
külföld

Bálint-napi mulatság a West családnál

Herczeg Márk
szerelem

Trump kihirdeti a rendkívüli állapotot, hogy megépíthesse a falat a mexikói határra

Így a tervéhez a Kongresszust megkerülve juthat katonai forrásokhoz.

Herczeg Márk
külföld

Amerikai kutatók közelebb kerültek a megfejtéshez, hogyan is védi a szívet egy jó éjszakai alvás

Egérkísérleteikben felfedeztek egy eddig ismeretlen mechanizmust az agy, a csontvelő és az erek között, ami véd az érelmeszesedés, az artériák megkeményedésének kialakulásától, de csak akkor, ha az alvás teljes és mély.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Andrew McCabe először ismerte el, hogy vizsgálatot rendelt el Trump esetleges elmozdításáért

Az FBI volt ügyvezető igazgatója a hivatalba lépése után elrendelte a nyomozást arról, hogy Trump „tudatosan vagy nem tudatosan ügynöke volt-e Oroszországnak”. Azt akarta, hogy az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatok „szilárd alapokon álljanak” az eltávolítása esetén is.

Herczeg Márk
külföld

Az illetékes amerikai hatóság szakértői engedélyeznék a ketaminos orrspray-t

A depresszió kezelésében bizonyult nagyon hatásosnak a partidrogként népszerű lónyugtató.

Király András
Egészségügy

Szándékosan hazudott az ügyészeknek Trump volt kampányfőnöke

A bíróság szerint is megsértette teljes együttműködést ígérő vádalkuját.

Király András
külföld

Olyan rakétákat veszünk az amerikaiaktól, amik nem hergelik az oroszokat

Olyanokat, amikkel az oroszok rakétáit nem lehet lelőni. Az más kérdés, hogy milyen konfliktusban lehet szükségünk kizárólag repülők ellen bevethető rakétákra, ha amúgy egy olyan katonai szövetség, a NATO tagjai vagyunk, amely garantálni tudja a légi fölényt.

Király András
POLITIKA

A Pentagon felülvizsgálja a SpaceX kilövési engedélyét

Elon Musk vállalata 2015-ben, bírósági perek után szerzett jogot arra, hogy amerikai katonai műholdakat is fellőhessen. A Pentagon most ezt az engedélyt vizsgálja felül.

Király András
külföld

A Youtube közölte, nem fog szerepeltetni összeesküvés-elméleteket az ajánlott videók között

Hogy ezt hogyan fogják tudni kivitelezni, és mit fognak konteovideónak bélyegezni, az nem világos.

Herczeg Márk
INTERNET

Szülei oltásellenesek, de 18 éves korában beoltatta magát egy ohiói srác

Anyja még mindig ellenzi a döntést.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy