Az iskola jelentette az ügyet, minden alaposan ki volt tervelve.
Az amerikai külügyminisztérium újra ideküldte egyik, emberi jogokért felelős tisztviselőjét. Most leginkább a romákkal szembeni diszkrimináció és Hóman Bálint rehabilitációja izgatja őket, de még mindig téma a választási és az egyházi törvény, melyekben nincs elrőehaladás. Erről beszélgettünk az államtitkár-helyettes Robert Berschinskivel.
Azt mondják, hogy az Iszlám Államot. Csakhogy a háború többi szereplője teljesen mást mond. Említik a célpontok között a CIA titkos szövetségesét, dezertált szír tisztek hadseregét és fegyvertelen civileket is.
A pápa a múlt héten titokban találkozott azzal a kentucky jegyzővel, aki nem volt hajlandó két férfinak házassági papírokat kiállítani.
Szerinte a menekülteket segítő magyarokról is beszélni kéne. Az Egyesült Államok abba nem szólna bele, hogy Magyarország hogyan akarja védeni a határait.
Ha van ország, amelyiknek nagyon jót tett a menekülthullám, akkor az Oroszország. Putyin visszaköveteli a jaltai rendet, és hosszú évek után most meg is kaphatja, ami szerinte neki jár.
Pedig még Ferenc pápa is kegyelmet kért számára.
Az USA arra kéri Magyarországot, hogy ne diszkriminálja a romákat. Az amerikai külügyminiszter emberi jogi csoportvezetője a miskolci számozott utcákat járta be, akkor beszélt erről.
Mert ők legalább harcolnak az ISIS terroristái ellen, mondta a republikánus éllovas. A Fehér Ház ennek pont az ellenkezőjét képviseli.
Ez mondjuk nem hülyeség, bár az orosz elnök az ENSZ-ben felszólalva ezt egy nyugati puccsra értette. Az amerikai elnök is beszélt előtte, és azt mondta, hogy a világ nem lehet tétlen, miközben Oroszország büntetlenül sérti meg Ukrajna szuverenitását.