A török hatóságok tavaly októberben, hónapokkal a puccs után tartóztattak le egy amerikai keresztény misszionáriust, aki vádjaik szerint egy iszlamista lelkésszel játszott össze Erdogan megbuktatásáért.
Huntsman vérprofi, a volt republikánus elnökjelöltet Barack Obama pekingi nagykövetnek nevezte ki. Most az USA másik nagy riválisához küldik.
Az amerikai szakértők napi húszezer áldozattal és azzal számolnak, hogy a sarokba szorított rezsim hamar atomfegyverhez nyúlhat.
Trump a kampányban ugyanezért akarta volna börtönbe vetni riválisát, Hillary Clintont.
A kosarasok azután estek neki az elnöknek, hogy Trump sértődötten visszavonta a Golden State Warriors meghívását a Fehér Házba, miután Steph Curry azt mondta, ő nem is akar menni.
A Pentagon elrettentésnek szánta a manővert.
Tiszta Amerika minden pixele ennek a videónak.
Nekiment a focistáknak, akik a rasszista rendőrök ellen tiltakoztak térdepléssel.
Több tanácsadója is hetekig győzködte, hogy ne rontsa el a tárgyalásos megoldás esélyét. Nem hallgatott rájuk.
Átalakulóban van a szövetségi rendszer Ázsiában.
Vannak szemtanúk, akik figyelmeztetni is próbálták a rendőröket, hogy az áldozat siket. Gyilkosság gyanújával nyomoznak a halálos lövést leadó rendőr ellen.
Aztán amikor ez kiszivárgott, azzal fenyegette a témában érdeklődő újságírót, hogy feljelenti zaklatásért.
Donald Trump akarja mindenáron úgy találni, hogy Irán megsérti a megállapodást. A szövetségesei inkább kitartanának a hosszú évek alatt kialkudott megállapodás mellett.
Hiába mutatta ezt ki egy állami szerv jelentése, a Fehér Ház szerint nem stimmelnek a számok.
Még akkor is, amikor rendszeresen kommunikált a már elnök Trumppal. Természetesen az oroszokról van szó.