Donald Trump és alelnöke, Mike Pence személyesen fogadta a csütörtök hajnalban landoló foglyokat.
De ő nem vágyik rá, csak arra, hogy "a világ győzzön".
Mondjuk az is igaz, hogy a leégett, omladozó viskó elég jó fekvésű, mármint a szomszédságában fog 67 millió dollárért falut építeni a Google.
Stormy Daniels ügyvédje szerint Trumpék majd 11 ezer dollárt kaptak a budapesti Kobe Éva Kereskedelmi Kft.-től. A cég szerint nem történt ilyen kifizetés.
Kendra Jackson két éven át járta az orvosokat, akik allergiagyógyszerekkel próbálták kezelni, mígnem az egyiküknek gyanús lett valami.
Azt mondják, túl drága lenne átképezni az állatokat. A legalizációpártiak szerint attól, hogy 30 gramm füvet legális lesz tartani, még dolgozhatnának.
Viktor Vekszelberg és a cége ellen is szankciókat rendeltek el áprilisban. A pénzt ugyanaz a cég kapta, ami lefizette Stormy Daniels pornószínésznőt, hogy az ne beszéljen afférjáról Trumppal.
Azt mondták, agykárosodást szenvedett, de jár, beszél, matekozik, még kosarazik is.
Társai, akiknek be volt kapcsolva az övük, túlélték.
Tisztára Chicago.
Az észak-koreai állami hírügynökség szerint ha az Egyesült Államok a gyengeség jelének véli tárgyalási szándékukat, akkor "nem kifizetődő" a kérdéssel foglalkozni.
Itt tartunk. És senki se gondolja, hogy a törvény fölösleges, az USA egy másik államában egy család kétszer is összetűzésbe keveredett a túlbuzgó gyerekvédelmisekkel, akik azért akarták elvenni tőlük a gyerekeiket, mert hagyták őket egyedül játszani.
"Bumm! Gyere ide! Bumm!" - magyarázta, miközben ujjával pisztolyt formálva agyonlőtte a maga elé képzelt térdeplőket. A franciák nem boldogak.
A 2008-as republikánus elnökjelölt már azt is bánja, hogy barátja, Joe Lieberman helyett az amerikai szélsőjobb üdvöskéjét, Sarah Palint választotta elnökjelöltnek.
Rudy Giuliani csak pár napja dolgozik az elnök jogászaként, de már komoly felfordulást okozott.